 |
| A kép forrása |
A FUGA Budapesti Építészeti Központban került megrendezésre szeptember 19-én az Ars Sacra Fesztivál egyik ingyenes szakmai programja építészeknek, belsőépítészeknek, kertépítészeknek műemlékvédelemmel foglalkozó szakembereknek és a téma iránt érdeklődőknek.
Mottója: "...s a haza fényre derül!" (Kölcsey Ferenc)
A KONFERENCIA TÉMÁI VOLTAK
Bevezető ének-zene: Sipos Mihály népzenész
Köszöntők: Prof. emeritus dr. Fekete György MMA elnök, Krizsán András DLA MÉSZ elnök, Csapó Balázs Tamás BÉK elnök, Dragonits Márta Ars Sacra Alapítvány elnök
Rainer Péter építész-bép – Ha nem teszünk, elveszünk! – bevezető előadása
dr. Beran Ferenc paptanár – A fény és a világosság – filozófiai fejtegetés
Ferkai Tibor író – A templom ablakai – mese
Szűcs Bandi építész – „A megfestett fény” Mo-i templomi üvegablakok
Hamerli György építész – Leányfalu református temploma (Angyal Júlia)
Salamin Ferenc építész –Máriapócs. zarándokközpont
Délutáni előadások voltak:
Kiss József kertépítész – Fertőrákos, Mithras szentély tájalakítása
Németh Györgyi történész – Templom az iparvidéken
Káldi Gyula építész – Fények és remények – Egy középkori kistemplom helyreállítása
Herczeg Tamás építész Kisbajom, Ravatalozó
Rainer Péter építész-bép – Esztergom-Kovácsi templomrom története
Összegzés, zárszó (nálunk a terv azért szükséges, hogy legyen mitől eltérni)
Befejező ének: Béres György atya + Schola Gregoriana Budapestinensis
Kerekasztal beszélgetés, vita az előadókkal, majd kötetlen társalgás
Fotók az előadókról és két videó (Bevezető ének-zene: Sipos Mihály népzenész, Befejező ének: Béres György atya + Schola Gregoriana Budapestinensis)
Rainer Péter bevezető előadásának teljes szövege
Ha nem teszünk, elveszünk!
A tét: Magyarország megmaradása és a magyarság megmentése (Tavalyi bevezetőm bővített megismétlése, elhangzott a 11. SZÉKen – FUGA 2017. 09. 19.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim, Kollégáim! Szeretettel üdvözlök Mindenkit!
Szeretném röviden elmondani, összefoglalni miről is van, lenne szó már jó ideje kis hazánkban. Elsősorban nem a régi, újabb és legújabbkori emlékeink, értékeink szépségéről, bemutatásáról, hanem a megmentésükről, megőrzésükről, továbbhagyományozásukról kívánok röviden szólni.
Ez itt nem a széplelkek találkozója – persze az is –, hanem ennél sokkal több, misszió!
Nem kevesebbről, mint az ország megmaradásáról és a magyarság megmentéséről van szó! Ha azt akarjuk, azt szeretnénk, hogy a magyarság, Magyarország, az utódaink még újabb ezer évig meg-, illetve fennmaradjanak, azért tennünk kell! Nem holnap, hanem még ma, most!
HA NEM TESZÜNK, ELVESZÜNK!
A Trianon után kevesebb, mint 1/3-ára csökkent ország kevesebb, mint 2/3-ára csökkent
lélekszáma azóta is – kisebb nekirugaszkodásoktól eltekintve – napról-napra tovább fogy (és ez fokozottan igaz az elcsatolt területek magyarságára). A népességfogyás lassan, szinte észrevétlenül begyorsul és a folyamat visszafordíthatatlanná válik. A történelem folyamán egyes korokban, egyes népeknél, nemzeteknél, egyes vagy nem csak egyes emberektől a Haza többet várt és vár el az átlagostól!
Ennek a missziónak, többletfeladat-vállalásnak az ébresztésére, ébrentartására és aktív cselekvésre hívom fel a tisztelt hallgatóság és minden magyar figyelmét. Ha magyarok vagyunk – nemcsak papíron, hanem testben, szellemben és lélekben is – és azt szeretnénk, hogy az utódaink is azok maradjanak, azért tennünk kell! Hogy mit és hogyan kell, kellene tennünk?
Kultúránkat, annak minden formáját – pl. a fennmaradt tárgyi emlékeinket, örökségünket – élővé kell tenni, meg kell menteni, védeni, őrizni, ápolni és utódainkra továbbhagyományozni. Minél több családot kell alapítani, sok gyermeket kell szülni és felnevelni. Rohamléptekkel kellene haladnunk, de, ha ez nem megy, kis lépésekkel is tehetünk érte. Ha mindennap csak egy kicsivel jobban végezzük dolgunkat, feladatainkat, munkánkat, már tettünk valamit. Nem áll az a sokszor, sokaktól hallott szöveg, hogy „Mit tehetnék én egyedül? Kicsi vagyok én ahhoz.”
Össze kell fogni, együtt, egy irányba kell haladnunk, hatékonyan kell cselekednünk – ne feledjük – a megmaradásunkról, élet-halál kérdéséről van szó!
MEGMARADUNK VAGY ELVESZÜNK!
Benda Jóska népességgyarapodásunkért folytatott heroikus küzdelme, saját harcom kultúránk, épített örökségünk tárgyi bizonyítékainak megmentéséért, és még hosszan sorolhatnám… értelmetlen, sziszifuszi munka, ha nem fogunk össze és közös ügyünket a mi és utódaink életét, életbenmaradásunk feltételeit nem biztosítjuk, nem védjük meg minden belső és külső hatástól, támadástól. Mindehhez Isten segítségét kérjük, hogy ismét Mária országa lehessünk.
Ezért fontos a magyarság, a magyar családok megfelelő, jó lakhatásának biztosítása is. Saját, független, szabad országban önálló otthon – ház, vagy legalább lakás – biztosítása. Mint ahogy fontos a normális életvitelhez a megfelelő, tiszta, jó levegő, víz, élelem, energia stb. Mindez a napi gyakorlatra fordítva: az országban található épületállomány – függetlenül attól, hogy kinek a tulajdona – a nemzetvagyon része, ezt bármilyen módon rongálni, tönkretenni, elpusztítani bűn, nemzetellenes tett. Mégis, nap mint nap ez történik, ezt tesszük büntetlenül, egyszerűen nemtörődömségből, tudatlanságból, pillanatnyi érdekből, vagy nyerészkedésből.
A súlyos beteget (pláne, ha az a hozzátartozónk, a szerettünk), meggyógyítjuk – legalábbis mindent elkövetünk ennek érdekében – és nem megöljük! Kultúránk megmaradt tárgyi emlékeit, építményeinket, örökségünket, vagyonunkat miért pusztítjuk el?!
Mondok egy példát, hogy teljesen érthető legyen. Értelmes embernek nem jut eszébe, hogy egy régi, esetleg restaurálásra szoruló Leonardo, Michelangelo, M. S. mester vagy Gadányi művet megsemmisítsen és egy új, hibátlan másolatot – magyarul hamisítványt – csodáljon helyette.
Nos, régi épületeinkkel miért tesszük ezt? Mondhatják erre: nem minden képet festett egy Leonardo. De, ha van egy gyűjteményem, ami nem csupa Leonardóból áll, azért a többit sem dobom ki, égetem el, vagy festetem, faragtatom át! (Nem mellékesen az épületek értéke általában nagyságrendekkel nagyobb, mint a műalkotásoké.) Visszatérve a beteg megmentéséhez, a sérülten születettet ma már nem visszük fel a Taigetoszra!
Településeink régi, történelmi épületállományának szinte már szisztematikus bontása mind a mai napig tart és úgy látszik, ez a folyamat megállíthatatlan. Nálunk még mindig érvényben van „a múltat végképp eltörölni” internacionalista lózung? Sőt, úgy tűnik most kulminál igazán.
Nincs háború, nem pusztít ellenség. Béke van és mi, saját magunk pusztítjuk értékeinket, még meglévő nívós (és kevésbé nívós) épületállományunkat. Összevetve, csak az elmúlt 60 békeév alatt több ház pusztult el, mint a háború alatt. Elképesztő eredmény! Csak pusztítva, rombolva tudunk építeni?
Az országban jelenleg meglévő épületállomány – természetesen rendbehozva, felújítva, helyre-állítva, szigetelve – bőven biztosíthatná a lakosság kellő és megfelelő lakhatását. Nem kell(ene) okvetlenül – sok esetben értelmetlenül – új épületeket emelnünk, pláne nem a régi, történelmi épületállomány rovására, annak elpusztítása árán. (Gondoljunk bele; egy párszáz éves ház még mindig ház, és jó ideig az is marad, de egy ma épített házból mi lesz 50-100 év múlva?)
Ha már mindenképp új épületet emelünk, az tájba, környezetbe, hazába, településbe illő, környezetbarát, energiakímélő és lehetőség szerint természetes anyagokból épült legyen.
Az egyes – meglévő, esetleg műemlék vagy új – házakat, házcsoportokat természetesen
szükséges megterveztetni, megtervezni. Ehhez minden tudásomat, szakmai felkészültségemet és 38 éves tapasztalatomat készséggel felajánlom, éljenek vele.
Tehát Magyarország, a magyarság megmentése és megmaradása a tét!
A mai előadásom Magyarország 1100 éves államiságának, Esztergomnak, a volt szakrális főváros egyik tárgyi emlékének, tanújának – az Esztergom-Kovácsi templomromnak rövid bemutatásával, megmentésével, állagmegóvásával, lehetséges helyreállításával, megőrzésével, megtartásával, továbbörökítésével, az életben maradásunkhoz okvetlenül szükséges és nélkülözhetetlen identitástudatunkat hivatott ébreszteni, fejleszteni, erősíteni és fenntartani.
Mindehhez nagy hit, remény, szeretet és kitartás szükséges!
Kérem és kívánom, hogy minden magyar a maga területén; munkájában, környezetében, családjában, életében tegye meg azt a mindennapi kis pluszt, amit megtehet – a mindennapi ima is sokat segít. Higgyék el, a közérzetük is sokkal jobb lesz! Nemcsak jobbak, de derűsebbek, boldogabbak lesznek, leszünk.
Reményeim, hitem szerint e kis pluszok összeadódnak és előbb-utóbb a kívánt eredményre vezetnek.
S Kölcseyvel szólva: „… a Haza fényre derül!”
És végül, hogy miért mondtam el újra a tavalyi bevezetőmet?
Mert mindössze egy ember írta meg, hogy megpróbálja azt a napi kis pluszt megtenni. Egyetlen egy. Hogy lesz ebből összefogás? Hogyan akarunk megmaradni, mit hagyományozunk utódainkra? De tudok egy – igaz az is csak egy – jó, szép, követendő példáról. Egy ismerősöm pár éve elhagyta az országot. Igen ám, de nem nyugatra ment, hanem Erdélybe, oda házasodott, már van három szép gyerekük. Erősítik, növelik az ottani magyarságot. Így is lehet(ne).
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése