2017. június 28., szerda

Isten építésze - 165 éve született Antoni Gaudi

„Ahhoz, hogy jó munkát végezz, elsősorban szeretetre van szükséged, csak ezután jöhet a felelősség és a technika.” Antoni Gaudi



A Gaudi a fenti idézet szerint a munkájáért élt, és azt szerette látni, ha örülnek a megrendelői és az alkalmazottai. Egyenrangú munkatársaknak tekintette őket.

Nagy Gaudi rajongó vagyok. Gaudi miatt mentünk el Barcelónába egy társasútra 12 éve.





Húsz éve olvastam arról is, hogy a mester kikötötte, hogy a Sagrada Familia csak is közadakozásból épülhet fel.

„És mikor lesz már kész?”

Magától az építésztől is megkérdezték ezt néhányszor, s ilyenkor mindig azt felelte:

„A megrendelőmnek nem sürgős”




Majd egy buddhistából katolikussá vált japán szobrászról, Etsuro Sotoo-ról is olvastam, aki immár közel 40 éve farag szobrokat a Sagrada Familia tereibe, ornamentikájába.

Ahogy Gaudi beköltözött a Sagrada Famíliába, amikor elkezdődött az építkezés, úgy költözött be Etsuro Sotoo-ba Gaudi, és ő pedig Gaudiba. (1991-ben nyilatkozta ezt magáról).



Gaudi halotti maszkjának másolatából készült mellszobra „nézi”, ahogy dolgozik:
„Gaudit elgázolta egy villamos, halála előtt három napig szenvedett. Amikor meghalt, a sok szenvedés ellenére olyan kifejezés ült ki az arcára, mintha egy szép álmot látna. Amióta ezt a halotti maszkot láttam, arra gondolok, hogy amikor befejezem az életemet, én is ilyen arckifejezéssel szeretném átélni. Valóra szeretném váltani azt az álmot, amit szerintem Gaudi a halála pillanatában látott.”






Gaudi intuitív módszerekkel dolgozott. Kis fejetetejére állított drót-zsinór maketteken és apró homokzsákokkal kísérletezgetve azon mesterkedett, hogyan váltsa ki a gótikus templomok "mankóit".



A Güel Park kőpadjait pedig az átlagos ember ergonómiájához igazította, s a csempegyár törött csempéit "reciklálta" a felületük kiképzésekor időtállóvá.


S végül, de nem utolsó sorban egy kis rövid hír:

Antoni Gaudí, a katalán építész szentté avatási ügye egy lépéssel ismét előrébb jutott – tájékoztatott a Rome Reports hírportál úgy két éve.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése