Az ácsok és az otthont alapítók védőszentjének ünnepe

Ő nem más, mint Szent József. Ünnepét minden évben március 19-én tartjuk.

Józsefről hosszabban csak a két gyermekségtörténet beszél (Mt 1-2 és Lk 1-2; 3,23). Máshol csak futólag említik, mikor Jézusról a nép véleményét idézik az evangélisták: ,,Nem József fia ez?” (Jn 6,42; Lk 4,22; Jn 1,45) Az evangéliumok egyébként hallgatnak róla. Jézust így nevezték meg: ,,József fia Názáretből”, s ez megfelelt az általános zsidó szokásoknak. Názáretben tehát úgy ismerték Józsefet, mint Jézus atyját.

Nem játszott szerepet Jézus nyilvános működésében, ebből arra következtethetünk, hogy még mielőtt Jézus tanítani kezdett volna, József már meghalt.

Nézzük csak, mit mondanak el a gyermekségtörténetek Józsefről. Názáretben lakott, de ,,Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lk 2,4). Ez a kifejezés valószínűleg azt jelenti, hogy a dávidi család jelentősebb ágához tartozott. Jegyességre lépett a fiatal, dávidi származású Máriával, az akkori szokások szerint 18-24 éves kora között. Még mielőtt a házasságkötésük megtörtént volna, Máriát áldott állapotban találta. Megrendült, aztán egy álomban felszólítást kapott, hogy vegye csak feleségül Máriát, és vállalja a születendő gyermeket. Atyai szerepe abban nyilvánult meg, hogy a Jézus nevet ő adta a gyermeknek.

Mindkét gyermekségtörténet úgy mutatja be Józsefet, mint aki az apa helyén áll Jézus életében. Lukács többször nevezi őt Jézus atyjának: ,,Atyja és anyja elcsodálkozott”, ,,szülei”, ,,atyád és én” (2,33.41.48).

A nyugati Egyház legtöbb naptárának tanúsága szerint a 10. század óta március 19-én ünnepelték Szent Józsefet. Róma is ezt a napot vette át, és először 1479-ben, majd 1621-ben vették föl az általános naptárba.

Forrás: MontázsMagazin

Nagyapám pallér volt...

A képen a pallér nagyapám is ott áll a hátsó sorban. (a 20-as 30-as években készülhetett a fotó) Az épületek ma is állnak. Ma Városligeti fasor 8/A - 8/C.

Pallér:

fn. tt. pallér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Az idegen eredetü politor, polier után képzett szó, tulajdonkép oly személyt jelent, ki bizonyos művet vagy műtárgyat fínomabbá, célirányosabbá idomít, csinosít; ezen értelem rejlik a palléroz, pallérozott, pallérozatlan származékokban. Különösen oly személy, ki bizonyos munkásokra fölügyel, s műveiket, munkáikat igazgatja. Útcsinálókra fölűgyelő pallér. A kőmívesek és ácsok között, az építészetben némi ügyességet szerzett személy, ki a legények előtt áll, s az építőmesternek mintegy segéde, s tervének végrehajtója. Kőmívespallér, ácspallér.

Ma Városligeti fasor 8/A-8/C

Ökörmező

A megismerés alakulása gyermekkorban – interjú Kökény-Kovács Ildikó építész-pedagógussal

A tapasztaló alany, a tapasztalás folyamata és a tapasztalás tárgya csak együtt van, és ez a három csak az egészből nyer értelmet és ’formát’. Ez a teljes testi-lelki-szellemi jelenlétet feltételező, élő, megismerő figyelmen nyugvó folyamat egyben alkotó tudatfunkció is.

A Gyakorlati utópiák építész konferencia második napjának első előadója, Kökény-Kovács Ildikó volt. Ő volt az, aki bemutatta, hogyan lehet már gyermekkorban felkelteni az érdeklődést az építészet iránt. Már a konferencián felismertem, hogy vele lesznek majd közös dolgaim, úgy az oktatásban, mint az alkotásban. (Míg magam a mozgásukban akadályozott emberekből próbálok az OORI Krehab Klubjában, hetente egyszer alkotó művészeti elfoglaltsággal kihozni a legtöbbet, addig Ildikó a XV. kerületi Hubai Jenő Alapfokú Művészeti Intézményben - a Tehetség pont keretein belül - ’ÉPítő’ játékok címmel vezet foglalkozásokat gyerekeknek, óvodáskortól egészen középiskoláskorig.)

A fenti gondolat része Kökény-Kovács Ildikó ars poeticájának is, akinek példaképe Kokas Klára zenepedagógus, s akinél megértette, művészetet tanítani nem lehet, a tanítás maga kell legyen intuitív figyelmen nyugvó művészet, aminek segítségével szabadlelkű, alkotó emberré növekedhet a tanítvány.

A.Y.: Építész-pedagógus, nem egy hétköznapi szakmapárosítás. Hogyan lettél építész-pedagógus?

K-K.I.: Építészmérnökként végeztem, és tervezőként dolgozom, de amikor három gyermekem kicsi volt, óvodapedagógiát és szociálpedagógiát is tanultam.

A.Y.: Mióta működik, és kik hozták létre a XV. kerületi Művészeti Intézmény-beli ÉPítő játék projektet , ahol alapító tag vagy? Mi volt az indíttatás?

K-K.I.: Egész életünkben, naponta 24 órában kikerülhetetlenül körülvesz minket a természetes és az épített környezet, és soha nem független a tapasztaló alanytól, „benne vagyok”.  Érteni kell, ismerni, olvasni kell tanulni, hogy otthon érezzük magunkat a világban és értően tudjunk szemlélni, és hozzáérni, alakítani, amikor kell.
2011-ben László Tamás építész, országgyűlési képviselő, Noll Tamás építész, kamarai elnök szorgalmazta, hogy az akkor már a XV. kerület Hubay Művészeti Intézményben évek óta népszerű Tehetségpont keretein belül környezetkultúra-építészet foglalkozás is legyen. 

A.Y.: A foglalkozások elméleti hátteréről kérdezlek?

K-K.I.: A világra érkező ember kezdettől fogva figyel és tanul, vele született eredendő érdeklődéssel. Tiszta figyelmével mozgás közben tanulja anyanyelvét, minden érdekes, meg kell figyelni, forgatni, szagolni, kóstolni! És hamarosan a kifejezés is társul hozzá, énekli, mondja, táncolja, meséli, rajzolja, festi a megismert, vagy pontosabban a megismerés alatt lévő világot. Erre nem kell és nem is lehet felszólítani a csecsemőt, kisgyereket, ez fogantatásunkkor ajándékba kapott, velünk született, potenciálisan adott képesség, a világ világossága, értelme, emberi lényegünk fundamentuma. Ilyenkor még a lét teljességében él a földre érkező ember, eggyé válik a megismerés tárgyával, a jel és a jelentés egy. Ebből fokozatosan kikerül és kialakul egy szembenállás megismerés tárgyával – der Gegenstand, mondja tárgyra a német szó, jelezve ezt a szembenállást. Paradoxon, hogy fokozatosan, ahogy egyre többet ad a világ a kisgyermek számára, ez az említett teljesség egyre fogy, egyre veszít belőle, hiszen mit is lehetne a teljességhez hozzáadni?

Akkor elérkezik az idő – 7 éves kor körül – mikor kezdeni kell olvasni tanulni a világot. „Menny betűi, csillagok” – mondja Weöres Sándor - és máshol, egy levelében így töpreng: „hogyan lehet a gyermekpszichéből a művészet segítségével egy megalapozottabb, mélyebb lelki struktúrát alkotni. A gyereklélek spontaneitását és ragyogó tüzét kellene valahogy átmenteni a felnőttkorba”.

Tudati eredetű minden megnyilvánult létező.

„Nincs olyan látható vagy testi dolog, amely ne jelentene valamilyen testetlen vagy szellemi létezőt”.

Ám ma az otthonokból és az iskolákból is gyakorta szívszorítóan hiányzik a szellem realizálásáról való tudás, a természet, a jelenségek, az ember szellemtől való áthatottsága. E nélkül – mert ez az igazság alapja – a szépség és a harmónia lehetősége tűnik el, így nevelkedve már nem tudja az ember, mi is hiányzik, mi a baj, miért olyan idegen és sérült a világ, melyben él.

Hiszen a környezetünk sérültsége nem gyógyítható pusztán társadalmi formák megváltoztatásával, technológiák megváltoztatásával, környezetbarát anyagok felhasználásával,szelektív hulladékgyűjtéssel, noha ezek fontosak, de a világ bensőséges szellemi egységének tapasztalása nélkül nem elég. Nem ismerhető fel a tudati eredet a modern tudományok végletekig elaprózó rendszerezésével, megnevezéseivel sem.  

A megismerés akkor szellemi, ha tudati természete az átélésben nyilvánvalóvá válik. A természet szakrális mélységében való szemlélése az emberi lényeggel együtt, alakítja ki a felelősségteljes, védő szemléletet. 

A megismerés az emberi lényegből indul ki, a szellemből, a pedagógiának onnan kell indítania. 

„Mert a szépséget, mit minden kor keresett, aki érzékelte, magából szabadította fel azt” – figyelmeztet Goethe, a természet szépségét, a formák szépségét keresni önnön emberi lényegünkből kiindulva tudjuk.

Lehet-e mélyebb indíttatása a környezetkultúra nevelésének?

(Az Építő játékok című kiadvány ajánlója)

A.Y.: A másfél-két órás foglalkozások hogyan épülnek fel, mondjuk egy kicsi óvodásnál, illetve a nagyobbaknál?

K-K.I.: A módszer lényegi vonása, hogy nem kész tényeket közvetítünk, (amit haszontalan munkafüzetekbe a pontozott részekre bevésünk), hanem az adott helyzethez a megfelelő hozzáállást keressük. Mert az élet során minden helyzet más és más, mások az emberek, akikkel együtt vagyunk, dolgozunk, mások az anyagok, a körülmények, a lehetőségek és mi is állandóan változunk. Mindig az adott pillanatban kell döntenünk, hogy mi a legjobb, leghelyesebb cselekedet. Egy tiszta figyelmen alapuló morális intuíciót kell fejlesztenünk ehhez. Ehhez az kell, hogy a nevelő fejlessze, képezze magát, lelki gyakorlatokkal is – és ez a belső munka, ami hat. Amit lát a tanítvány, az a jéghegy látható 1/10 része, azt utánozza a felszínen, de amit „vesz”, ami mélységében építi, az a láthatatlan 9/10 rész, ami lélektől-lélekig hat. A kisebbeknél 10-12 éves korig, képekben gazdag mesékbe, jó ritmusú versekbe ágyazottan játszunk – ebből kell fokozatosan az elvontabb magyarázatok és a geometria felé haladnunk. Indításként, ihletforrásként ihletetten született verset hozunk a nagyobbaknál is. Érzékelős-játékokkal segítjük a technikától és a túlságosan kész képektől elnyomott érzékeket. Majd rajzolunk, építünk, nagyobbakkal szerkesztünk is, modellezünk különféle anyagokból.

A.Y.: Igazi művészetre való nevelés folyik ezeken az alkalmakon, ahol a megismerés folyamata zajlik. Milyen fogalmak mentén folyik ez a megismerés? Az építészet mellett még társművészeteket és -tudományokat is behívsz a megismerési folyamatokba. Hogyan történik mindez? Honnan hová juttok el korcsoportonként?

K-K.I.:
A két korosztályt (~5-11 és ~11-16 évesek) megszólító foglalkozások interdiszciplináris képességfejlesztés keretében a természetes és épített környezet szemléletének alakítására irányulnak, a megismerés-kifejezés dinamikájának egyensúlyát létrehozva komplex művészeti kifejezési eszközökkel. Ahogy a belégzés és kilégzés is dinamikus egyensúlyban van, a megismerés és kifejezés is így működik.  Az iskolákban a rengeteg megtanulni való mellett a kifejezés elnyomott, azon még külön dolgozni kell, hogy „felszabadítsuk”. Az is hangsúlyos, hogy egymásra figyeljünk, és a – gyakori – közös munkánál együtt, egymást meghallgatva beszéljük meg, hogy lehet megoldani a feladatainkat. 

A.Y.: Képzelet és forma. A legemlékezetesebb megismerő foglalkozásaidból felidéznél egy-kettőt?

K-K.I.: Mindenkit szeretettel várunk 1-100 éves korig a foglalkozásokra, ahol mindenki résztvevő, nem néző, mert nehéz és töredékes ezeket itt röviden bemutatni. Egyről mesélek egy kicsit: A pantomim-ház: kijelölünk a teremben – vagy ha jó idő van a szabadban – egy teret, ahol együtt építünk fel egy házat. Mondjuk egy erdei tisztáson egy pihenő házat.  Pantomimes mozdulatokkal, jelezzük, hol vannak a falak, a bejárat, az ablakok. És mindenki épít hozzá – egyesével, a többek figyelnek. Bármit építhet hozzá, de pl. az ajtón kell közlekedni, ahol már áll valami, oda nem építhet stb., erre figyelmeztetjük is az építőmestert. A később érkezőknek valaki elmeséli mozdulatokkal kísérve, hogy mi épült eddig. Figyelni kell, és megtartani a képzeleti képet. Jó tornagyakorlat a túl sok kész kép által ellustult képzelőerőnek. Lépcső is készül néha, galéria, vagy emeleti szint- fellépegetünk, és már fent építünk, majd lejövünk a képzeletbeli lépcsőn. Végül lerajzoljuk házunkat, itt lehet hozzá tervezni is újabb részleteket – szárnyal a képzeletük ilyenkor.  

Ars Poetica 

Építészmérnökként diplomáztam, és amikor három gyermekem kicsi volt, óvodapedagógiát és szociálpedagógiát tanultam. De hogy „ki vagyok én?” – abban tanulmányaim felett mindenkor meghatározóbb: mire irányul a figyelmem? 

A megismerés erőivel mit szeretnék tenni?  

Tízéves voltam, mikor karácsonyi ajándékként kaptam szüleimtől Szcepan Jeleński Pitagorasz nyomában című könyvét, melynek matematikai és természeti fejtegetésein eltűnődtem. Ébresztő hatású volt, ahogy a szabályos geometriai idomokat és testeket képzeletemben láttam, az aranymetszés arányait kerestem a természetben. Nem tudtam megérteni, miért nem találom élményeim visszhangját máshol, az iskolákban, vagy olvasmányaimban. Láttam az embereken, Rembrandt festményein, grafikáin, ahogy a mindenség fénye belső fényként átragyog az arcokon, József Attila, Weöres Sándor, Rainer Maria Rilke versein keresztül éreztem, közelebb kerültem az igazsághoz, majd Arany János soraiból megértettem:

„Isten, világ, ember: a tiszta ész / Nyitját ezekhez vágya feltalálni: / De, ami pár évezred óta kész, / Belátta, hogy neki kell megcsinálni.”

Amint egy szoliter tölgyfa eredendő szépségét az adja, hogy nem akarták erővel nyírfává kényszeríteni, vagy más módon sérteni a magában rejlő természetét, csak segítették, ha szükség volt rá; ugyanígy az embert sem lehet erre a növekedésre „betanítani”, ezt az erőt nem kívülről húzzák rá az emberre, akinek önmagában nyugvó eredete, útja és célja van. A szabad, kreatív erőt jó segíteni másokban és magamban is. A jó nevelő, pap, tanító, mester, szerte a világon, minden korokban éreztette a másik emberrel:

„Te vagy a feladat!” 

A segítési lehetőségeket, a metafizikai éberség felkeltését keresem intuitív jelenlétben, terveimben, rajzaimban, írásaimban, a pedagógiai feladatokban, bármely, az emberekkel, a természettel, a világgal való kapcsolatomban.

Budapest, 2017. február

Kökény-Kovács Ildikó

A.Y.: Van egy másik művészoldalad is. Voltak már kiállításaid is. 
A tus és akvarell ’útirajzok’, amelyek szó szerint útközben készülnek? 
Mikor találtál rá erre a műfajra? 

K-K.I.: Ahogy a szónokoknak beszélni kell, retorikát kell gyakorolni, az építésznek rajzolni kell. Vannak, akik fényképekről rajzolnak, szépeket, de valahogy ez nekem nem megy, élőben jó látni. Az utcákat, a tereket, házakat – noha talán évszázadokon át ott állnak, mégis elevenség hatja át, a fények játéka, a levegő páratartalma, érző lények népesítik be, hangok, illatok, szellők, mindez ott keletkezik a rajzzal együtt, a figyelmem is ott keletkezik, együtt vagyunk ilyenkor keletkezésében-eredetében. 

Ezért közben szépül meg, kinyílik a látvány szépsége, mint egy virág, felnyíló létesülés. Az arra járók meg-megállnak, és sokszor hallottam már, csodálkozva: – Nahát, most látom, milyen szép, pedig erre járok évek óta! Akkor ők is a keletkezésben élik át a látványt, 

Isten gyermekeként részesülve a teremtésből, nem megszokásból, halottként érzékelik. Mert a szépség nem esztétikai kategória, hanem, akkor érezzük valamiről, hogy szép, ha figyelmünkkel valóságteremtőként veszünk részt a keletkezésében, nem elszenvedőként. 

A kiállítások ihletett szövegekkel együtt születtek „Útirajzok”, „Költőien lakozik az ember” és „Határokról határtalanul” címmel.

Kökény-Kovacs-Ildikó - Somogy Krisztina - Csutiné Schleer Erzsébet
az Ezüst Ácsceruza 2014-es díjazottjai

Az Ép-ítő játékokat bemutató kiadványokat Kökény-Kovács Ildikó írta és illusztrálta, építészet-elméleti, pedagógiai írásaiért Ezüst Ácsceruza díjat kapott 2014-ben.

(A képeket Kökény-Kovács Ildikó bocsátotta rendelkezésemre)

CSALÁDI KÖR

200 éve született Arany János. A Családi kör című verse számomra az otthon melegét és a szeretetteljes családi életet szimbolizálta már kora gyermekkoromtól kezdve. 

Még szavaló versenyre is beneveztem vele egyszer, amikor az "Arany"-ba jártam általános iskolába.

Több sorát kiragadva a verskörnyezetből használjuk. S amikor használjuk lehet, hogy nem gondoljuk, hogy ebből a versből idézzük. ("E fiúból pap lesz, akárki meglássa!" , vagy "Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!", vagy "Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -" vagy "Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek, / Természete már ez magyar embereknek.") 

S e vers hangulata is inspirálta néhány ilyen témájú haiku-kalligráfiámat:

Az ember családja

Emberi közösség

Másokkal megosztott öröm

Összetartozás

16 mentális betegség és rendellenesség magyarázata az építészet segítségével.

http://www.boredpanda.com/architectual-mental-illness-illustrations-archiatric-federico-babina/?utm_source=facebook&utm_medium=link&utm_campaign=wimp

Műemlékek lapáton és a beimádkozott templom – interjú Rainer Péterrel

A fundamentum Istentől való, / És Istentől való az akarat, / Mely újra építi a falakat. / Jönnek majd újra boldog építők, / És kiássák a fundamentumot, / S az erkölcs ősi hófehér kövére / Emelnek falat, tetőt, templomot. (Wass Albert)

A címben levő szavak-fogalmak Rainer Péter nyugdíjas építész-belsőépítész-bútortervező, környezet- és műemlékvédő munkásságának akár kulcsszavai is lehetnek. Ugyanis harmincnyolc éve foglalkozik műemlékekkel, szakrális és világi építmények, épületek, belsőterek védelmével, megmentésével, felmérésével, tervezésével, szakértésével, valamint bútorok, szobrok, tárgyak, fotók készítésével. A szobrok, tárgyak egy része az itt-ott – útmentén-erdőn-mezőn-építkezésen – kidobott és megtalált „lim-lomok” mentésével, felhasználásával áll össze művészi installációvá. Az utóbbi időkben pedig egyre több előadást tart a fenti témákban.

3hajós kápolna II. 2016. - Szentély-kapu, makett 2014. - Kápolna, makett 2014.

A Gyakorlati utópiák konferencián az Esztergom-Kovácsi, Szent István-kori templomrom megmaradásáért vívott küzdelem nehézségeit és szükséges bemutatásának lehetséges változatait tárta a résztvevők elé.

Idézet az előadásból:

 „Professzor emerita dr. Prokopp Mária művészettörténész, dr. Horváth István régész, a Balassa Bálint Múzeum nyugalmazott igazgatója és minden Esztergom kulturális épített értékeit féltő magyar kétségbeesve látja, hogy az esztergomi vasútállomás helyreállítása-felújítása – a bonyolító-tervező-kivitelező a NIF (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.) – kapcsán zajló tereprendezés, útépítés figyelmen kívül hagyja az 1950-60-as években dr. Zolnay László majd dr. Horváth István által feltárt és publikált európai jelentőségű, XI. század-eleji, Szent Kozma és Damján orvosszentek tiszteletére épített, nagyméretű, két homlokzati tornyos, háromhajós plébániatemplom alapfalait. Pedig ez a terület – törvény szerint – Kiemelten Védett Régészeti Terület!”

A templomromot kettévágja és a nagyobbik részét úgy maga alá temeti a vasúti töltés, hogy azt nézni is fáj, pedig a helyszínt már jó néhány évtizede Kiemelten Védett Régészeti Területté nyilvánították. A fenti képen látható, ahogy az újból feltárt romok – szakszerűtlenül letakarva – várják a jobb napokat. Rainer Péter skiccén pedig ez a mai állapot látszik felülnézetből.

A fenti konferencia, valamint a meghosszabított nyitvatartású Hereditas Galéria-beli kiállítása apropóján kértem Rainer Pétertől interjút.

A.Y.: A konferencián az előadásodban elhangzott a beimádkozott templom fogalma. Mi is ez valójában?

R.P.: Mindegyik keresztény templomnak mérhető erőtere van. Mert egyrészt a magyar egyházak többnyire úgynevezett "vesszős ember" által kijelölt helyeken épültek, másrészt mert fennállásuk alatt sok ember imádkozott bennük, s az imák ereje összeadódott. A régi, olykor már elpusztult templomok helyének nagyobb az erőtere, mint az újonnan épülteknek, mert többen, többször, többet imádkoztak bennük. Röviden ezt jelenti a beimádkozás.

A.Y.: Építész-belsőépítész pályafutásod mely munkáit tekinted a leghangsúlyosabbaknak?

R.P.: A munkák két csoportba sorolhatók: megvalósultak és papíron maradtak, természetesen az utóbbiak vannak többségben. 
Munkáim elkészültét egyre kevésbé épülésük befejezése jelenti – mivel az elkészült ház köszönő-viszonyban sincs a tervvel –, hanem a tervé. Kivétel, amikor én vagyok a kivitelező, ez háznál nemigen elképzelhető, inkább bútornál, tárgynál. 
Munkáimat valamiféle belső rendező elv szerint készítem. Műveim szinte a gyermekeim, ezért nem tudok – és nem is akarok – különbséget tenni köztük. 

Bemutatok egy tucatot, íme: 

A.Y.: Van egy része a kiállításodnak, amelynek a – kissé kétértelmű – Műemlékek lapáton címet adtad. Hogyan keletkeztek ezek az alkotások?

R.P.: Valamelyik régebbi közös kiállításra készülve, a padláson kutatva, a kezembe akadt egy törött nyelű péklapát, ez adta az ötletet. Azóta az épp veszélyeztetett – átvitt értelemben lapáton lévő – műemlék fotóját teszem a péklapátra és állítom ki, hogy minél több ember szeme – esze, szíve, lelkiismerete – akadjon meg rajta.

A.Y.: Háromhajós vagy három hajós kápolna?! Háromhajós templomokról már hallottunk, melyek igencsak méretes építmények, de a kápolnáról kisebb terek jutnak eszünkbe. Hogy is van ez?

R.P.: 2014 nyarán Olaszliszkán voltam művésztelepen. Ott készítettem három kimustrált hajó – műanyag kajak – és faevezők felhasználásával egy kis kápolnát. Ebből már egyenesen adódott a szójáték, s lett a neve 3hajós kápolna.

Olaszliszka, 3hajós kápolna I., műanyag-fa-fém konstrukció 2014.

A.Y.: Szerényen és némi fanyar humorral a hangodban mondtad, hogy három díjat kaptál pályafutásod során. A legutolsót 2016-ban. Elmondanád, melyek ezek?

R.P.: 2009-ben kaptam Ferenczy Noémi díjat. 2011-ben kaptam Életműdíjat – ez a nyugdíj –, ez biztosítja a megélhetésem, és 2016-ban kaptam Reitter Ferenc díjat. Talán valami keveset elkövettem a szakmában.

A.Y.: Nagyapád, a 120 éve született Gadányi Jenő festőművész volt. Az ő hagyatékát gondozva az évforduló kapcsán összeállítottál egy albumot a fellelhető műveiből. Ennek az albumnak a létrejöttéről érdeklődöm.

R.P.: Anyai nagyapám Gadányi Jenő (1896-1960) festőművész. Minden részrehajlás és elfogódottság nélkül állíthatom, a magyar művészek egyik legjobbja, annak ellenére, hogy sokan még a nevét sem hallották. Életében és halála után is szinte csak méltánytalanság, háttérbeszorítottság jutott osztályrészéül. Mind a mai napig nem kapta meg a neki járó elismerést sem a szakmában, sem a közéletben. 

Gadányi Jenő: Tájkompozíció I. 1930 k. - Gadányi Jenő: Robbanó színek 1940.

Életművének közkinccsé tételét szorgalmazom jómagam és a Gadányi Jenő Alapítvány immár 25 éve. 2015 decemberében sikerült kiadni a Gadányi könyvet – MMA pályázat és 12 támogató segítségével –, mely bemutatja életművét és méltó emléket állít Gadányinak. Az album formátumú, keménykötésű, 256 oldalas, 260 színes képet, bibliográfiát, angol és német összefoglalót tartalmazó könyv a Gadányi Alapítványnál kapható. (Telefon: +36 1 355 2078; e-mail: rainerstudio@gmail.com)

Köszönöm a beszélgetést és, hogy mindezt elmondhattam.

Rainer Péter építész-belsőépítész szakmai életrajza


Születési adatok: Budapest, 1949. 12. 11. 

Indíttatás: anyai nagyapja Gadányi Jenő (1896-1960) festőművész. 

Fontosabb végzettségek, jogosultságok:1969. Bútorasztalos szakmunkás-bizonyítvány (szakma kiváló tanulója). Gimnáziumi érettségi.1979. Belsőépítész tervező művész diploma (MIF). Mesterei-tanárai: Pogány Frigyes, Jánossy György, Szrogh György, Szalay László, Németh István, Mikó Sándor, Reimholz Péter, Vámossy Ferenc, Rubik Ernő, Csikszentmihályi Péter, Ferencz István.1986. Közgazdasági, jogi, piaci és vezetési (menedzseri) ismeretek oklevél (MIF).1990. Keresztény liturgiák építészete oklevél (BME Mérnöktovábbképző).1991. Építész vezető tervezői jogosultság.1996. Környezetvédelmi szakigazgatás-szervező diploma (Államigazgatási Főiskola Továbbképző).2002. Műemlékvédelmi szakember diploma (BME). Belsőépítész vezető tervezői jogosultság.2003. Színharmóniák tanfolyam oklevél (Szín és Fény Nemzetközi Alapítvány)2005. Építész-, belsőépítész- és műemlékvédelmi szakértő. 

Tagságok: Művészeti Alap, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Magyar Építőművészek Szövetsége, Magyar Építész Kamara, Symposion Társaság, Szinesztézia Társaság, G12 Egyesület, Magyar Újságírók Országos Szövetsége, MTA Nemzetközi Színbizottsága, Magyar Művészeti Akadémia Köztestülete.Szakmai, társadalmi funkciók: 1992-től a Gadányi Jenő Művészeti Műhely Alapítvány elnöke.1997-2002 között a Zsennyei BOT (Belsőépítészek Országos Találkozója) lap társszerkesztője, címadója.2005-2010 között a MAOE Belsőépítész Választmány vezetője és az Iparművész Tagozat Vezetőségének tagja.2005-től a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, majd jogutódja a MANK Kft. szobrász zsűrije építész szakértője.2002-11 közt az ÁMRK és jogutódjainak építész-belsőépítész vezető tervezője.2010-2020 között a Szerzői Jogi Szakértő Testület kinevezett tagja.2011-ben a Budapesti Kommunikációs Főiskola műemlékvédelmi ismeretek tanára.2012-13. Vác mb. főépítésze – a sorozatos bontásokkal nem értett egyet, ezért lemondott.  

Egyéni kiállítások: 1980. Dunaújváros; Zalaegerszeg Műv. Házak. 1982. Gödöllő, Helytörténeti Gyűjt. 1987. Bp. Ferencvárosi Pince. 1997. Zsennye, Nemzetközi Symposion. 1999. Bp. Vigadó Gal. 2004. Esztergom, Bazilika Kincstár. 2006. Bp. Symposion Klub. 2007. Bp. Virányosi Köz. Ház. 2008. Komárom /Sk Szent András tpl.; Bp. MÉSZ; Bp. XII. ker. Önk. Folyosó Gal. 2009. Bp. KÖH Pince Gal.; Bp. Öntödei Múzeum; Zsámbék, Premontrei Iskola; Bp. Árkád Gal. 2010. Vác, Credo-ház; 2012. Bp. FUGA. 2016. Bp. Hereditas Gal.Kollektív kiállítások: 148 hazai és külföldi kiállításon vett részt /terv, makett, fotó, bútor, szobor stb.  

Kiállítás-rendezések: 89 képző- és iparművészeti témájút rendezett, ebből 24 Gadányi emlékkiállítást.Pályázatok: 56 terv- és tárgypályázaton 64 pályaműből 43 volt díjazott, illetve eredményes.Szakrális tervek: 89-ből eddig 18 valósult meg. Néhány terv ötletelése, készítése folyamatban van.  

Szakmai írások: 52 cikk, szakdolgozat, tervismertetés, kiadvány és könyv szerkesztése, tervezése.  

Szakmai előadások: 51, zömmel templomtervezés, műemlék-, örökség- és értékvédelem témákban.  

Fontosabb díjak: 2009. Ferenczy Noémi díj; 2011. Életműdíj (nyugdíj); 2016. Reitter Ferenc díj.  

Válogatás megvalósult munkákból: 1974-94. Asztal-szék együttesek - lap, hajlított fa, fém; 1977. Szentendre, Kálvária domb - farácshéjkupola ideiglenes felállítása - kollektív terv-kivitel; 1981. Tata, Czégényi malom helyreáll.; 1982. Ond, Magyarok Nagyasszonya rk. tpl. - belsőtér; 1983. Bokod, ev. gyülekezeti terem bép.; Bp. Népstadion park - túlnyomásos kupolasátor ideiglenes feláll. tt: Szilvássy István; 1983-85. Bp. Budafok-felsővárosi rk. tpl. belső; 1989. Sepsiszentgyörgy (Erdély) - rk. temetőkápolna bővítés; Gelence (Erdély) - rk. tpl. /Europa Nostra díj/ kőoltár, ambo; Bp. IX. Üllői út - Ogilvy & Mather Bp. Rt iroda; 1990. Bp. V. Belgrád rkp. - MÁV emléktárgybolt; 1992. Bp. VI. Oktogon - Fantom söröző - tt: Kabafi Adrienne; 1993. Bp. XII. Kékgolyó u. - Pincesöröző; Bp. X. ker. Önk. - Ügyfélszolgálat irodabelső; 1994. Kézdiszentkereszt (Erdély) - rk. tpl. belső; 1995. Bp. VI. Király-Káldi u. sarok - VAM Design Center; 1994. Bp. V. Szemere u. ált. iskola homlokzat színterv; 1995. Solymár, boltozott borospince + ikergarázs; 1999. Zsámbék, Pálos u. parasztház há.; 2000. Bp. XII. Kiss J. alt. u. - lakás; 2001. Bp. VII. Dob u. KöVíM - Porta, tt: Szende Árpád; 2002. Bp. Construma kiállítás - PannonPipe stand - Hajó, tt: Gyürky András; 2004. Sopronbánfalva, Mária-Magdolna rk. tpl. - Szembeoltár; 2005. Szécsény, Forgách kastély há., tt: Fülöpp Róbert /2005. évi Hagyományos Homlokzat Nagydíj + Trilak díj/; 2006. Hollókő, Petőfi u. 6., 20., 30. porták há. + 18. új ház; 2008. Bp. KÖSZ székház há.; 2009. Bp. Öntödei Múzeum há.; 2010. Kisújbánya, Szent Márton rk. tpl. há.; 2011. Nagykőrös, Ref. tpl. há.; 2013. Szárhegyi Önk. Hiv. aula Kettőskereszt faplasztika, 2,8 m; 2014. Olaszliszka, 3hajós kápolna; Háromkirályok; 2015-16. Szobrok, tárgyak.  

Tevékenység: egyházi, világi, régi (műemlék), új, környezetbarát, energiakímélő építmény, épület, belsőtér, táj építészeti és komplex tervezése. Szobrászkodik, fotózik. A fa, mint anyag áll hozzá legközelebb.

Feladat és kötelesség: emlékeink, értékeink megmentése, a Gadányi életmű közkinccsé tétele.

(A képeket Rainer Péter bocsátotta rendelkezésemre.) 

Gyakorlati utópiák - beszélgetés Mújdricza Péter építész, művészeti íróval

Éjféli Nap Temploma, Magyarföld-Őrhajó, Első Magyar Látványtár

„Édes korlátokkal zárjon körül a mindigmegújulás nagy gondolatja!” 
Ez a Shakespeare-idézet volt a mottója a Magyar Építőművészek Szövetsége Kós Károly termében a 2017. év első kiállításának és kétnapos konferenciájának, mely a Gyakorlati utópiák címet viselte.

„A korlátok ugyanis nem arra valók, hogy összetörjük magunkat, hanem hogy új lendületet vegyünk általuk.” 
Ezt a gondolatot viszont már Mújdricza Péter fűzte hozzá a konferencia után néhány nappal, amikor egy délutáni kávé mellett kérdeztem őt a kiállítás-konfrencia koncepciójáról és létrejöttéről. Végigvezetett a fotók, képek, tervek, modellek és írások mentén. Megismertem néhány épülettörténetet, melyek kezdetben utópiáknak tűnhettek. 

Mújdricza Péter, építész, művészeti író (Pécs 1955)
Mestere: Erdély Miklós. 1974-1980: Budapesti Műszaki Egyetem, építészmérnöki kar. 1985-1990: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, művészettörténet Az Indigo-csoport tagja, mestere: Erdély Miklós. 1978: Valóház ''77, II. díj; 1991: Sevillai Magyar Nemzeti Pavilon tervpályázat [Dévényi Sándorral, Gyertyános Zoltánnal, Mújdricza Ferenccel], II. díj. 1980-1985: Esztergomi Tervező Intézet. 1985-1990: szellemi szabadfoglalkozású építész. 1990-től a Mújdricza és Társa építészműterem alapító tagja. Önálló európai és ázsiai tanulmányutakat tett. Elméleti és gyakorlati tevékenysége a Kárpát-medencében áramló építészeti tradíciók ökológiailag is előremutató továbbfejlesztésére irányul. Írásai jelentek meg a következő orgánumokban: Alaprajz, Amaro Drom, Árgus, Balkon, BUKSZ, Daidalos, Élet és Irodalom, Jelenkor, 2000, Látványtári Füzetek, Magyar Építőművészet, Magyar Műhely, Nappali Ház, Palacsinta, Pompeji, Új Forrás, Új Magyar Építőművészet, Új Művészet stb. Katalógus bevezetőtanulmányokat is írt. (Forrás: és további információk: ArtPortal 

A kiállítás Mújdricza Péter és Ferenc - a múltszázad nyolcvanas éveiben utópiának tűnő -, temetőkápolna-tervével indult, amelyről nem remélték, hogy egyszer megépül. De mégis…

Az Éjféli Nap Temploma

A.Y.: Hogyan épült fel az utópiának tűnő tervekből Tatán a „halál kastélya”, amit inkább a „születés és elmúlás kastélyának” nevezhetnénk? S honnan is ez az elnevezés? Milyen filozófiák mentén dolgoztatok  a tervezéskor? A kivitelezésben kikre számíthattatok? Milyen volt a fogadtatása Tata városában? 

M.P.: A “halál kastélya” elnevezés egy tatai napilap hasábjairól származik, mely “Az architektonikus gondolkodás ma” című, 1989 nyarán a budapesti Műcsarnokban látogatható kiállításról tudósított, amelyen a temetőkápolnánk modellje is szerepelt. 

A megbízás eredetileg ravatalozóra szólt, ami a kommunizmus idején a “hullagarázs” eufémisztikus megnevezése volt. A tervezés során támaszkodtunk a város jeles, barokk hagyományaira, pontosabban a tatai óratoronyra, mint az idő és az elmúlás közti térbeli metaforára, amely elsősorban a szertartástér oktogon alaprajzában és hatalmas belmagasságában nyilvánult meg. Reagáltunk továbbá egy bizarr, a nukleáris háború lehetőségét tudat alá szorító globális életérzésre is. 

A temető eszmei középpontját jelző harangláb - ideiglenes anyagból, fából készült atomrakéta - egy súlyos, késő huszadik századi halálszimbólum, melyben az atomtöltet helyett lélekharang van. A temető főbejárata erre a középpontra irányul. 

A temető főbejárata kőfalat átszakító, imára emelt kéz, melyen hatalmas, kitárt szárnyú lélekmadár suhan át a Necropolis centrumát jelző harangláb felé. A keleti misztika paradox, ám fölényesebb tér- és időszemlélete a születésünk és a halálunk közti időintervallumot a NEMLÉT, születésünket megelőző és halálunkat követő Időóceánt a LÉT állapotaként értelmezi. Tekintsük a temető kőfalát földi mivoltunk NEMLÉT, a falon inneni és túli világot pedig a LÉT téridejének. A platóni tisztasággal örökkévaló lélekmadár LÉT-ből LÉT-be, a NEMLÉT kőfalán suhan át, mintegy KŐBEN REPÜLÉS gyanánt, melyben imát tetté szublimáló erejével a szaturnuszi súlyosságú matériát felfelé, a Nap irányába törekszik emelni, rántani, szakítani. Földi mivoltunk - kőben történő repülés, platóni lélekszárnyakkal - Isten árnyéka, a FÉNY felé. Minderről Az Éjféli Nap Temploma - Új köztemető Tatán című esszénkben számoltunk be részletesebben a Magyar Építőművészet 1995/6-os számában. 

A tervek a nyolcvanas évek elején készültek, s közel egy évtizedig asztalfiókba kényszerültek, majd egy év alatt megvalósultak. A gorbacsovi enyhülésen túl köszönhető volt ez elsősorban a beruházók részéről Jeney Istvánnénak, akinek áldozatkész, bátor magatartása nélkül a temetőbejárat és a kápolna sohasem valósulhatott volna meg. 

Az épület örömteli fogadtatásához nagyban hozzájárult Keserü Ilona festőművész hatalmas, absztrakt, elvonatkoztatott, mintegy 200 m2-es, monumentális falképe is. Közös művünk elkészültét, 1993 őszén, KŐBEN REPÜLÉS című kiállításunkkal ünnepeltük meg, melyet a tatai várban rendeztünk.

Magyarföld-Őrhajó

A kiállítás második állomása Magyarföldre vezetett, ahová „őrhajó”-templom épült a színész-polgármester, Rátóti Zoltán ötlete nyomán. Bizonyítva, hogy „…a politika is lehet művészet. Az Árpád-korban is „fölülről” építkeztek. Először emeltek templomot, majd azután, mintegy „az égből függeszkedve” következett a gazdaság – olvasom a falu honlapján.” 
Az „ősrégi-őrségi” veleméri templomban is fellelhető az a kozmikus koncepció, amely mentén a régi építőmesterek dogoztak.

A.Y.: A konferencia utolsó előadójaként egy kiváló fiatal fotóművész barátod, Bánfalvy Zoltán panoráma-gömbpanoráma, hosszú záridős és camera obscurás  felvételei a templomépítésről nekem azt sugallották, hogy te is hasonló építőmester vagy. Elmondanád hogyan is épült így „égből függeszkedve”  ez az „őrhajó”- templom, s hogy miért is őrhajó? Mikor és milyen módon szentelték fel? Milyen ünnepeket tartanak itt és mikor?  

M.P.: A fatemplom koncepciójának kialakításakor a szűkebb-tágabb tér-idő környezet szakrális adottságaihoz alkalmazkodtunk. Ősi, közösségi tér lehetősége a köralaprajz, még jóval az Árpád-kori körtemplomok előtt jelent meg a Kárpát-medencében. A helyi éghajlathoz alkalmazkodva, ahogy például a mongol jurta a Góbi-sivatagban honos homokviharokhoz idomult. A nyugati keresztény civilizáció kelet-nyugati hossztengely mentén szerveződő szent tereivel szemben érzett tisztelettel döntöttünk úgy, hogy a kör alaprajzot egy huszárvágással kettévágjuk, majd egy aranymetszés szerint méretezett téglalap rövidebb oldalaira szerkesztjük a félköröket. Ebből adódott a templom kelet-nyugati irányú, hosszanti elrendezése.  

A magyar nyelv és zene toldalékoló, agglutináló, kvázi ragozó, mellérendelő gondolkodás mentén építkezik. Mi is az alapvető erőtani követelményeknek (is) eleget téve építettünk, “ragoztunk” a tiszta templomtér tömegéhez északon egy oldalhajót, a délnyugati fronton egy bejárati, a délkeletin pedig egy sekrestye elemet. 
Ez a térbeli, agglutináló addíció hűségesen alkalmazkodott a táj morfológiájához. Az épület alaprajzi és magassági méreteit, tömegarányait csillagászati értékek határozták meg. Körben az eresz alatt embermagasságú, hatalmas ablakok vannak, melyeken át a bezúduló napfény, mint hatalmas Napmadár, a templombelső felületein lebegve jelzi az idő múlását. A függőleges építészeti elemek, a faoszlopok napközben, a vízszintes elemek, a fagerendák az évszakok mentén tagolják az időt, oly módon, hogy a Napmadár a belső térfalakon, napról-napra, hónapról-hónapra emelkedik, fordul és süllyed. Az őszi napéjegyenlőségkor a fényszárnyak a járófelület és az északi fal találkozásánál vannak. A téli napfordulóig a második szint közepéig emelkednek, majd újra süllyedni kezdenek a tavaszpontig. 

A látogatók közül, a templomba lépve, sokan gondolnak Noé bárkájára. Ám a Noé-bárkának, mint térbeli metaforának 21. századi aktualitásán túl hatott egy másik inspirációs erő is, amely Buckminster Fuller Földűrhajójának asszociációvilágán is messze túlmutatna, a nagyon távoli jövendő egy felsejlő negatív utópiájának elhárítási kísérleteként. Magyarföldön, mintegy előremutató, jó értelemben vett jelszóként jelent meg a fogalom, hogy Magyarföld-Őrhajó. 
A Magyarföld-Őrhajó egyfajta 21. századi Noé bárkája, spirituális védmű is. Spirituális védmű, az Őrség, a magyar föld és a Kárpát-medence, mint geográfiai egység őrző hajója -- és legirracionálisabban racionális reményeink szerint, talán az egész Földgolyóé is. 

A templomot 2010. június 19-én szentelték fel. A szertartást dr. Veres András, szombathelyi megyéspüspök, Ittzés János a Dunántúli vangélikus Egyházkerület püspöke és Steinbach József, dunántúli református püspök celebrálta. Templomunk ökumenikus templom. A különböző felekezetek, egymás időbeosztását tiszteletben tartva, rendszeresen tartanak itt misét, istentiszteletet. Volt itt esküvő, keresztelő is bőven, de a legjelesebb, immár tradíciót teremtő, visszatérő ünnepünk, minden nyáron a Magyarföldi Fatemplom Ünnepe, legalább háromnapos szakrális zenei, irodalmi és színházi együttlét, amely vasárnap délelőtt egy felemelő, ökumenikus istentisztelettel zárul. Olyan, világhírű eladók léptek itt fel, mint például Vukán György, Sebestyén Márta vagy Snétberger Ferenc...

A.Y.: A templom jövője? Fából készült orgonát képzeltetek ebbe a gyönyörű fatemplomba, tehát a sípjai is fából készülnek. Kik lesznek a kivitelezői ennek az elképzelésnek?

M.P.: Mint kiállításunkon is láthatták kedves vendégeink, a faorgona tervezésének folyamata javában zajlik. Egyelőre a kivitelezéshez szükséges pénz még nem áll rendelkezésünkre, ám ez lehetőséget biztosít a koncepció alapos, újból és újból történő átgondolására, megvitatására. A mű kivitelezését a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra vállalta magára, Budaváry Attila vezetésével. 

Első Magyar Látványtár

A.Y.:  A következő épületed a kiállításon az Első Magyar Látványtár  Tapolca-Diszelen. Mi is a Látványtár? Kinek az ötlete volt? Hogyan épült? Hogyan és kik működtetik a Látványtárat? 

M.P.: Az Első Magyar Látványtár kiállítóháza Tapolca-Diszelen épült, egy roskatag vízimalom megújításával, illetve tartalmi-téri átalakításával. A Tapolca-Diszel templomterén álló ház a festői szépségű Csobáncra néz, olyan miliőben, mintha Kurosawa Álmok című filmje egyik jelenetében, “A vízimalmok falvában” járnánk. A molnárlakást egy kétszintes “hídház” kapcsolja össze az Eger-patak túlpartján álló malommal. A malom körítőfalai közé terveztük az Első Magyar Látványtár Alapítvány képtárát, megmentve egyúttal a műemlékjellegű épületet a pusztulástól. 

Az Első Magyar Látványtár elnevezés ötlete Vörösváry Ákos műgyűjtőtől, a Látványtár motorjától származik. Úgy képzeltük, a hagyományosan elfogadott múzeum-funkciót kitágítanánk oly módon, hogy a ház az Alapítvány már országszerte közismert kiállítás-sorozatainak bemutatásán túl, a falu “második templomaként”, zenei-, képzőművészeti-, színházi előadótér gyanánt - a bibliai ünnepkör jeles csomópontjai, úgymint Húsvét, Pünkösd, Karácsony, netán szüreti mulatság, búcsú vagy menyegző, és más, előre meg nem határozott rendezvények tereként is - kapcsolódjon Tapolca-Diszel mindennapjaiba. 

Az immár több, mint negyed százada működő Látványtár minden nyáron, Péter-Pál napján egy-egy új, nagylélegzetű kiállítással örvendezteti meg a nagyközönséget. Az intézményt a látványtári baráti kör, Vörösváry Ákos, Gyökér Kinga, a Pócsy és a Ganczaugh művészházaspárok, Szemadám György, Lugosi Lugo László és Frankl Aliona fotográfusok és művészbarátaik tartják életben.
Megjegyzem, a magyarföldi fatemplom megtervezéséhez a bizalmat döntően az Első Magyar Látványtár kiállítóházának építészeti sikere alapozta meg.



Szupervályog

A kiállításon dr. Kovács Mónika és Fekete Zoltán fémjelezte Szupervályog technológia a következő állomás. Az ő előadásukban hangzott el a konferencián egy iráni építőművésztől, Nader Khalilitől egy gondolat: "Minden ember orvos és építő is egyben, aki képes arra, hogy meggyógyítsa önmagát és felépítse hajlékát a saját maga számára". 

A.Y.: Milyen összefüggés mentén került a kiállítás koncepciójába az ő munkásságuk? Hogyan kerültetek kapcsolatba (barátságba) egymással?

M.P.: Konfernciánk Nyomtaható űrbázisok című első előadására reagált az ÉP-ítő Földbázisok témája. Az űrfegyverkezés és űrkolonializmus legdöntőbb hajtóereje talán a globális kereteket is túlnövő pénzügyi kannibalizmus. Az Űrépítészet földi, mondhatni emberszabású tanulságait, dilemmáit villantotta fel dr. Kovács Mónika—Fekete Zoltán előadása a Szupervályog-technológia magyarországi gyakorlatának bemutatásával. A két előadás nagyon izgalmasan egészítette ki, erősítette fel egymást, embermivoltért érzett felelősségünk tudományos és erkölcsi ellentmondásait is kihangsúlyozva. 

Testvérek az építészetben

A Harmadik kiállító, Mújdricza Ferenc, az Esztergomi Bazilika alatti Prímáspincébe általa tervezett díszterem tervei és egy archaikus formai elemeket hordozó családi ház Esztergom Szenttamás városrészében képeivel. 

A.Y.: Ő a testvéred. Mindketten építészek vagytok. Gondolom egymást a munkájában is segítő testvérek vagytok. Voltak/vannak-e közös munkáitok? 

M.P.: Testvéremmel, Mújdricza Ferenccel közös munkánk a Tatai temetőkápolna. Nem minden munkát csinálunk közösen, de mindig odafigyelünk a Másikra, ha szükséges besegítünk. Legutóbbi közös tervünk a Szupervályog-technológiára „komponált” héregi Búbosház, illetve Nautilus-ház – dr. Kovács Mónika volt a keresztanyjuk – melyek érvényes építési engedéllyel rendelkeznek, és reményeink szerint, mintegy építőtábor-jelleggel, a közeljövőben meg is valósulnak.

Ars poetica

A.Y.: A beszélgetésünk végére a nekem felolvasott ars poeticádat, szeretném idézni…

M.P. Ez tulajdonképpen egy 2004 szeptemberében „létrekínzódott” szonett, amit dühömben írtam, de ars poetica gyanánt is vállalom.

A Globalibugris

Az emberfejű gibbon 

harapja, harapdálja az agyamat

a szívemet és énmégis,

mégis szabad vagyok!

Általa növekszem és csak 

azért nem hálálkodom

oly feltűnően, mert esendőségében

is önmagunkat tisztelem.

Falkában jár az emberfejű, 

körülvesz, mutogat, mutogat

és mindig másra és máshova.

Én meg járom, járom

a táncot az aranyon járom, Gyógyító

templomot virágzik a táncom.

Ajánlás: 

E neuromammon-monológ 

életre-halálra analóg 

vegeto-gasztronóm 

metronóm

Különösen megérintett egy írás a kiállításon, amit Beney Zsuzsa költő egy rádióműsorából hallott a művészet keletkezéséről Mújdricza Péter, mely Anna Ahmatovától származik:

      „Egyszer, alighanem félreértettük egymást Modiglianival. Elmentem hozzá, de nem találtam otthon. Úgy döntöttem, várok néhány percet. A kezemben egy csokor vörös rózsa. A zárt kapu fölött a műterem ablaka nyitva volt. Hogy valamivel elüssem az időt, elkezdtem behajigálni az ablakon a virágokat… Nem vártam meg Modiglianit. Eljöttem. Amikor találkoztunk, mondta, hogy nem érti, hogyan juthattam be a bezárt szobába, mikor a kulcs nála volt. Elmagyaráztam, hogyan történt a dolog. – ‘Az nem lehet – mondta –, olyan szépen voltak elrendezve’”