Képvilág-világkép Gadányi művészetében – Műcsarnok 2017. 12. 05.–2018. 01. 28.

Zsennyei ősz 1955

Zárt világ. Mégis a világra nyitott. A vonalak ritmusából építkező táj szelíd harmóniája. Az Anya gyermekével könnytelen, de kiapadhatatlan fájdalma, mely behegeszti a remény réseit is. A piros kalapos nő szinte rembrandti, igazi klasszikus figura föltűnése. Másutt az avantgárd (az előőrs), a realizmus, a picassói absztrakció, a cézanne-i színsűrűs látszólagos magány a tényleges életgazdagság formáin. Önmagát hordó, önmagát képviselő egyvilág.

A megpróbáltatás, szenvedés, háború – bár volt a mesternek bennük része – mégis háttérben, rejtetten maradtak. Művészetét ezek is táplálták. Szinte unikális bizonyíték az 1956-ban keletkezett Anya gyermekével. Más képein a szenvedés közvetlen megjelenése valahogy hiányzik, elaborálta, szinte meg-nem-történtté tette őket Gadányi úgy, hogy csak a vonalak-színek között, mintegy a „sorok között” lehetnek ott.Hogy mi a pálya csúcsa? A Nő kakassal, a Zsennyei ősz, a Szűz/anya gyermekével, a Látnok, a Krisztus – így imádkozom én, vagy szinte abszurd módon (hiszen a magyar művészsors főszabályszerűen abszurd) az édeslányát egy vékony újságlapra örökre újjászülő-teremtő művészi mozzanat produktuma: egy gyönyörű női fej, melyen átszúródnak-átütnek a Szabad Nép ötvenes évekbeli betűi (Éva köt). Vagy a megannyi különös tájkép, csendélet csokra? Kinek-kinek más.

Nő kakassal 1955

Gadányi tipikusan példázza az igazi elismerés nélküli életutat, a létküzdelem veszítő mindennapjait, melyben a fizikai és lelki/művészi túlélésről kell szüntelen gondoskodni, a kulturális politika meg-nem-értését (hiszen az egyébként kimagasló Klebelsberg is elutasította őt). Amint Sík Csaba művészettörténész fogalmazott, az ilyen sorsot csak daccal-gőggel lehet elviselni.

Látnok 1950

E rövid méltatás talán csak arra lehet alkalmas, hogy pillanatreflexiót hozzon Gadányiról. Ilyen pillanatreflexió az a kérdés is, hogy a mi Gadányink miért is nem járhat(ott) be olyan művészi diadalutat, mint például Amedeo Modigliani? (Bár ő is csak a halála után...) Lápos táj, művészek, életművek hasonlítgatása, de engedtessék meg: mennyivel csekélyebb művészi értéket hordoz egy Gadányi akt, tájkép, portré, mint egy ugyanilyen témájú Modigliani-mű? Semennyivel! Vagy csak arról van szó, amit példának okáért Székely János költőről is (a Caligula helytartója és más magosművészeti alkotások létrehozója) írt egy monográfusa? Ha nem magyarul ír, világhírű lenne…

Egyik rezsimnek se kellett, de immár mindnyájunké lett. Ő egész népének festett, nem középiskolás fokon!

Ritka öröm, hogy 2017-2018 évfordulójára a műcsarnokbéli kiállítás létrejött, mely nem emléket, de napi tápláló életvalóságot hozott számunkra. Három nagyteremben 136 kép; minden fal fekete (sötétszürke), a képkeretek és passzpartúk többsége és, még a képaláírások táblácskái is, csak a képek, a színek, a vonalak, az impressziók fénylenek elő a falakon… Rainer Péter (a mester unokája) ideája volt…

Az életmű: képvilág és világkép egysége. Hogy milyen különleges adottság, akarat, kiküzdés ez, nem is tudjuk!

Ars longa, vita brevis (a művészet örök, az élet rövid). Igen. Gadányinak (mégis) sikerült…

Dóczi Székely Gábor

Medgyaszay István emlékkiállítás

A Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Művészeti Akadémia Medgyaszay István építőművész születésének 140. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást.
A kiállítás kurátora Potzner Frenc Ybl-díjas építész, művészettörténész.
A kiállítást Marosi Miklós Széchenyi- és Ybl-díjas építész az MMA rendes tagja nyitotta meg, Dr. Keserü Katalin művészettörténész pedig a kiállítás anyagáról mondott el ismertetőt. Az est házigazdája Krizsán András DLA, építész, a MÉSZ elnöke volt.
A kiállítás megnyitóján bemutatták a „Medgyaszay István emlékezete” című portréfilmet – Novák Lajos szerkesztésében.

A kiállítás megtekinthető: 2017.10.06-ig
Helyszín: Magyar Építőművészek Szövetsége - Kós Károly terem
1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.

Medgyaszay István a 20. századi közép-európai építészet egyik kimagasló alakja. Pályája elején saját ötlettől vezérelve, a maga költségén és szervezésében járta be Kalotaszeget, Székelyföldet és a Dunántúl falvait, hogy ihletet és erős alapot teremtsen kezdődő munkásságának. A maga idejében külföldön is hírnevet szerzett alkotónak a romantikus és orientalizáló stílusból, a kárpát-medencei népi építészetből táplálkozó, a vasbeton-szerkezeteket újító módon használó, valamint az építészet és ornamentika viszonyát új alapokra fektető, mintegy hat évtizedet átfogó életművét láthatjuk a kiállításon. 

A kiállítás anyagát összeállította a Magyar Művészeti Akadémia, létrejöttét támogatta a Miniszterelnökség.

Medgyaszay István unokái -  Bartha Gabriella és Ágoston - is a kiállításmegnyitó vendégei voltak. Bartha Ágoston is szólt arról, hogy méltatlanul feledésre ítélt nagyapjuk meglévő épületeit és meg nem valósult terveit tartalmazó kiállítási anyag ország és világjáró útra kelnek október 6. után. Sőt 2018-2019-ben a mester tárgyaiból rendelkezésre bocsátanak válogatást. Reménykednek, hogy a Gellérthegyre tervezett a Nemzeti Panteonjának terve - mellyel 1903-ban elnyerte az Akadémia Gundel-díját -, talán egyszer megépülhet...

Medgyaszay István rajztáblája már ezen a kiállításon is látható.








Magam is egy Medgyaszay-házban élek immár 20. éve.
A HÁZ NAPJÁT a Kulturális Örökség Napja okán minden évben rendben szeptemberben megünnepeljük. A tavalyiról készült írásom a Montázs Magazinban, a tavalyelőttiről pedig a Talitán is megjelent.

Medgyaszay Emlékhelyről egy video

A FÉNY - 11. SZÉK (Szakrális Építész-Belsőépítész Konferencia)

A kép forrása

A FUGA Budapesti Építészeti Központban került megrendezésre szeptember 19-én az Ars Sacra Fesztivál egyik ingyenes szakmai programja építészeknek, belsőépítészeknek, kertépítészeknek műemlékvédelemmel foglalkozó szakembereknek és a téma iránt érdeklődőknek.

Mottója: "...s a haza fényre derül!" (Kölcsey Ferenc)

A KONFERENCIA TÉMÁI VOLTAK

Bevezető ének-zene: Sipos Mihály népzenész
Köszöntők: Prof. emeritus dr. Fekete György MMA elnök, Krizsán András DLA MÉSZ elnök, Csapó Balázs Tamás BÉK elnök, Dragonits Márta Ars Sacra Alapítvány elnök

Délelőtti előadások voltak:
Rainer Péter építész-bép – Ha nem teszünk, elveszünk! – bevezető előadása
dr. Beran Ferenc paptanár – A fény és a világosság – filozófiai fejtegetés
Ferkai Tibor író – A templom ablakai – mese
Szűcs Bandi építész – „A megfestett fény” Mo-i templomi üvegablakok
Hamerli György építész – Leányfalu református temploma (Angyal Júlia)
Salamin Ferenc építész –Máriapócs. zarándokközpont

Délutáni előadások voltak:
Kiss József kertépítész – Fertőrákos, Mithras szentély tájalakítása
Németh Györgyi történész – Templom az iparvidéken
Káldi Gyula építész – Fények és remények – Egy középkori kistemplom helyreállítása
Herczeg Tamás építész Kisbajom, Ravatalozó
Rainer Péter építész-bép – Esztergom-Kovácsi templomrom története

Összegzés, zárszó (nálunk a terv azért szükséges, hogy legyen mitől eltérni)

Befejező ének: Béres György atya + Schola Gregoriana Budapestinensis

Kerekasztal beszélgetés, vita az előadókkal, majd kötetlen társalgás

Fotók az előadókról és két videó (Bevezető ének-zene: Sipos Mihály népzenész, Befejező ének: Béres György atya + Schola Gregoriana Budapestinensis)

Rainer Péter bevezető előadásának teljes szövege

Ha nem teszünk, elveszünk!

A tét: Magyarország megmaradása és a magyarság megmentése (Tavalyi bevezetőm bővített megismétlése, elhangzott a 11. SZÉKen – FUGA 2017. 09. 19.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim, Kollégáim! Szeretettel üdvözlök Mindenkit!
Szeretném röviden elmondani, összefoglalni miről is van, lenne szó már jó ideje kis hazánkban. Elsősorban nem a régi, újabb és legújabbkori emlékeink, értékeink szépségéről, bemutatásáról, hanem a megmentésükről, megőrzésükről, továbbhagyományozásukról kívánok röviden szólni.
Ez itt nem a széplelkek találkozója – persze az is –, hanem ennél sokkal több, misszió!
Nem kevesebbről, mint az ország megmaradásáról és a magyarság megmentéséről van szó! Ha azt akarjuk, azt szeretnénk, hogy a magyarság, Magyarország, az utódaink még újabb ezer évig meg-, illetve fennmaradjanak, azért tennünk kell! Nem holnap, hanem még ma, most!

HA NEM TESZÜNK, ELVESZÜNK!

A Trianon után kevesebb, mint 1/3-ára csökkent ország kevesebb, mint 2/3-ára csökkent
lélekszáma azóta is – kisebb nekirugaszkodásoktól eltekintve – napról-napra tovább fogy (és ez fokozottan igaz az elcsatolt területek magyarságára). A népességfogyás lassan, szinte észrevétlenül begyorsul és a folyamat visszafordíthatatlanná válik. A történelem folyamán egyes korokban, egyes népeknél, nemzeteknél, egyes vagy nem csak  egyes emberektől a Haza többet várt és vár el az átlagostól!

Ennek a missziónak, többletfeladat-vállalásnak az ébresztésére, ébrentartására és aktív cselekvésre hívom fel a tisztelt hallgatóság és minden magyar figyelmét. Ha magyarok vagyunk – nemcsak papíron, hanem testben, szellemben és lélekben is – és azt szeretnénk, hogy az utódaink is azok maradjanak, azért tennünk kell! Hogy mit és hogyan kell, kellene tennünk?

Kultúránkat, annak minden formáját – pl. a fennmaradt tárgyi emlékeinket, örökségünket – élővé kell tenni, meg kell menteni, védeni, őrizni, ápolni és utódainkra továbbhagyományozni. Minél több családot kell alapítani, sok gyermeket kell szülni és felnevelni. Rohamléptekkel kellene haladnunk, de, ha ez nem megy, kis lépésekkel is tehetünk érte. Ha mindennap csak egy kicsivel jobban végezzük dolgunkat, feladatainkat, munkánkat, már tettünk valamit. Nem áll az a sokszor, sokaktól hallott szöveg, hogy „Mit tehetnék én egyedül? Kicsi vagyok én ahhoz.”
Össze kell fogni, együtt, egy irányba kell haladnunk, hatékonyan kell cselekednünk – ne feledjük – a megmaradásunkról, élet-halál kérdéséről van szó! 

MEGMARADUNK VAGY ELVESZÜNK!

Benda Jóska népességgyarapodásunkért folytatott heroikus küzdelme, saját harcom kultúránk, épített örökségünk tárgyi bizonyítékainak megmentéséért, és még hosszan sorolhatnám… értelmetlen, sziszifuszi munka, ha nem fogunk össze és közös ügyünket a mi és utódaink életét, életbenmaradásunk feltételeit nem biztosítjuk, nem védjük meg minden belső és külső hatástól, támadástól. Mindehhez Isten segítségét kérjük, hogy ismét Mária országa lehessünk.

Ezért fontos a magyarság, a magyar családok megfelelő, jó lakhatásának biztosítása is. Saját, független, szabad országban önálló otthon – ház, vagy legalább lakás – biztosítása. Mint ahogy fontos a normális életvitelhez a megfelelő, tiszta, jó levegő, víz, élelem, energia stb. Mindez a napi gyakorlatra fordítva: az országban található épületállomány – függetlenül attól, hogy kinek a tulajdona – a nemzetvagyon része, ezt bármilyen módon rongálni, tönkretenni, elpusztítani bűn, nemzetellenes tett. Mégis, nap mint nap ez történik, ezt tesszük büntetlenül, egyszerűen nemtörődömségből, tudatlanságból, pillanatnyi érdekből, vagy nyerészkedésből.

A súlyos beteget (pláne, ha az a hozzátartozónk, a szerettünk), meggyógyítjuk – legalábbis mindent elkövetünk ennek érdekében – és nem megöljük! Kultúránk megmaradt tárgyi emlékeit, építményeinket, örökségünket, vagyonunkat miért pusztítjuk el?!

Mondok egy példát, hogy teljesen érthető legyen. Értelmes embernek nem jut eszébe, hogy egy régi, esetleg restaurálásra szoruló Leonardo, Michelangelo, M. S. mester vagy Gadányi művet megsemmisítsen és egy új, hibátlan másolatot – magyarul hamisítványt – csodáljon helyette.

Nos, régi épületeinkkel miért tesszük ezt? Mondhatják erre: nem minden képet festett egy Leonardo. De, ha van egy gyűjteményem, ami nem csupa Leonardóból áll, azért a többit sem dobom ki, égetem el, vagy festetem, faragtatom át! (Nem mellékesen az épületek értéke általában nagyságrendekkel nagyobb, mint a műalkotásoké.) Visszatérve a beteg megmentéséhez, a sérülten születettet ma már nem visszük fel a Taigetoszra!
Településeink régi, történelmi épületállományának szinte már szisztematikus bontása mind a mai napig tart és úgy látszik, ez a folyamat megállíthatatlan. Nálunk még mindig érvényben van „a múltat végképp eltörölni” internacionalista lózung? Sőt, úgy tűnik most kulminál igazán.

Nincs háború, nem pusztít ellenség. Béke van és mi, saját magunk pusztítjuk értékeinket, még meglévő nívós (és kevésbé nívós) épületállományunkat. Összevetve, csak az elmúlt 60 békeév alatt több ház pusztult el, mint a háború alatt. Elképesztő eredmény! Csak pusztítva, rombolva tudunk építeni?

Az országban jelenleg meglévő épületállomány – természetesen rendbehozva, felújítva, helyre-állítva, szigetelve – bőven biztosíthatná a lakosság kellő és megfelelő lakhatását. Nem kell(ene) okvetlenül – sok esetben értelmetlenül – új épületeket emelnünk, pláne nem a régi, történelmi épületállomány rovására, annak elpusztítása árán. (Gondoljunk bele; egy párszáz éves ház még mindig ház, és jó ideig az is marad, de egy ma épített házból mi lesz 50-100 év múlva?)

Ha már mindenképp új épületet emelünk, az tájba, környezetbe, hazába, településbe illő, környezetbarát, energiakímélő és lehetőség szerint természetes anyagokból épült legyen.
Az egyes – meglévő, esetleg műemlék vagy új – házakat, házcsoportokat természetesen
szükséges megterveztetni, megtervezni. Ehhez minden tudásomat, szakmai felkészültségemet és 38 éves tapasztalatomat készséggel felajánlom, éljenek vele.

Tehát Magyarország, a magyarság megmentése és megmaradása a tét!
A mai előadásom Magyarország 1100 éves államiságának, Esztergomnak, a volt szakrális főváros egyik tárgyi emlékének, tanújának – az Esztergom-Kovácsi templomromnak rövid bemutatásával, megmentésével, állagmegóvásával, lehetséges helyreállításával, megőrzésével, megtartásával, továbbörökítésével, az életben maradásunkhoz okvetlenül szükséges és nélkülözhetetlen identitástudatunkat hivatott ébreszteni, fejleszteni, erősíteni és fenntartani. 

Mindehhez nagy hit, remény, szeretet és kitartás szükséges!

Kérem és kívánom, hogy minden magyar a maga területén; munkájában, környezetében, családjában, életében tegye meg azt a mindennapi kis pluszt, amit megtehet – a mindennapi ima is sokat segít. Higgyék el, a közérzetük is sokkal jobb lesz! Nemcsak jobbak, de derűsebbek, boldogabbak lesznek, leszünk.

Reményeim, hitem szerint e kis pluszok összeadódnak és előbb-utóbb a kívánt eredményre vezetnek.

S Kölcseyvel szólva: „… a Haza fényre derül!”

És végül, hogy miért mondtam el újra a tavalyi bevezetőmet?
Mert mindössze egy ember írta meg, hogy megpróbálja azt a napi kis pluszt megtenni. Egyetlen egy. Hogy lesz ebből összefogás? Hogyan akarunk megmaradni, mit hagyományozunk utódainkra? De tudok egy – igaz az is csak egy – jó, szép, követendő példáról. Egy ismerősöm pár éve elhagyta az országot. Igen ám, de nem nyugatra ment, hanem Erdélybe, oda házasodott, már van három szép gyerekük. Erősítik, növelik az ottani magyarságot. Így is lehet(ne).

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Isten építésze - 165 éve született Antoni Gaudi

„Ahhoz, hogy jó munkát végezz, elsősorban szeretetre van szükséged, csak ezután jöhet a felelősség és a technika.” Antoni Gaudi

A Gaudi a fenti idézet szerint a munkájáért élt, és azt szerette látni, ha örülnek a megrendelői és az alkalmazottai. Egyenrangú munkatársaknak tekintette őket.

Nagy Gaudi rajongó vagyok. Gaudi miatt mentünk el Barcelónába egy társasútra 12 éve.

Húsz éve olvastam arról is, hogy a mester kikötötte, hogy a Sagrada Familia csak is közadakozásból épülhet fel.

„És mikor lesz már kész?”

Magától az építésztől is megkérdezték ezt néhányszor, s ilyenkor mindig azt felelte:

„A megrendelőmnek nem sürgős”

Majd egy buddhistából katolikussá vált japán szobrászról, Etsuro Sotoo-ról is olvastam, aki immár közel 40 éve farag szobrokat a Sagrada Familia tereibe, ornamentikájába.

Ahogy Gaudi beköltözött a Sagrada Famíliába, amikor elkezdődött az építkezés, úgy költözött be Etsuro Sotoo-ba Gaudi, és ő pedig Gaudiba. (1991-ben nyilatkozta ezt magáról).

Gaudi halotti maszkjának másolatából készült mellszobra „nézi”, ahogy dolgozik:

„Gaudit elgázolta egy villamos, halála előtt három napig szenvedett. Amikor meghalt, a sok szenvedés ellenére olyan kifejezés ült ki az arcára, mintha egy szép álmot látna. Amióta ezt a halotti maszkot láttam, arra gondolok, hogy amikor befejezem az életemet, én is ilyen arckifejezéssel szeretném átélni. Valóra szeretném váltani azt az álmot, amit szerintem Gaudi a halála pillanatában látott.”

Gaudi intuitív módszerekkel dolgozott. Kis fejetetejére állított drót-zsinór maketteken és apró homokzsákokkal kísérletezgetve azon mesterkedett, hogyan váltsa ki a gótikus templomok "mankóit".

A Güel Park kőpadjait pedig az átlagos ember ergonómiájához igazította, s a csempegyár törött csempéit "reciklálta" a felületük kiképzésekor időtállóvá.

S végül, de nem utolsó sorban egy kis rövid hír:

Antoni Gaudí, a katalán építész szentté avatási ügye egy lépéssel ismét előrébb jutott – tájékoztatott a Rome Reports hírportál úgy két éve.

A HÁZ - a pszichológiában Leuner szerint - A SZEMÉLYISÉG

A. A ház kívülről 
(Ház gerinccel) Mihez hasonlít?
(Kunyhó, kis ház, bérház, kastély, toronyház, rom, templom)

Mi közöm hozzájuk?

B. A ház belülről
(szalon, hálószoba, könyvtár., konyha, fürdő, pince, padlás)
Milyenné tenném?

C. Múlt és jelen
(babaszoba) Ó, gyermekkor, jöjj vissza egy szóra!

D. Kapcsolódások
(ablak, ajtó) Hova néznek, vezetnek?

A Leuner-szerinti imaginációkat mélyítő képanyag

    Leuner felvetett témákkal, un hívóképekkel irányítja az imaginatív meditációra készülő klienst egy-egy lelki terület vizsgálatára. 
A hívóképek szimbolikusan egy-egy életterület aktuális állapotát érintik és így előhívják annak kifejeződését a képáramlás során. Azt tapasztaltuk, hogy ha a hívóképeket ábrázoló művészi alkotásokat is bemutatunk, azok induláskor segítséget nyújtanak a meditálóknak ráhangolódni a témákra, sőt lelküknek rejtettebb zugait is megnyithatják. 
Ezért a hívókép-témákhoz gyűjtöttünk képzőművészeti alkotásokat.Ezeket mutatjuk be az alábbiakban:

Építészinterjúk 5.: Mónika és Zoltán a „műkedvelő kőművelők"

Ma utópisztikus gondolatnak hangzik az, ami egykor természetes volt, hogy mindenki saját kezűleg építsen magának hajlékot.

Az év eleji Gyakorlati utópiák c. építész konferencián és kiállításon ismertem meg Dr. Kovács Mónikát és Fekete Zoltánt. A szupervályog- építészet előnyeit mutatták be. 
Ugyan Mónika és Zoltán nem építészek, mégis összefüggéseiben, és egy egészen újszerű perspektívából látják, láttatják és művelik az épített környezetet. 
Mónika orvos, Zoltán pedig műszaki szakember. Nader Khalili egyik gondolatát tekintik hitvallásuknak:


"Minden ember orvos és építő is egyben, aki képes arra, hogy meggyógyítsa önmagát és felépítse hajlékát a saját maga számára."

 Nader Khalili háttérben a Mars Dómmal. (Fotó: www.calearth.org)

Nader Khalili (1936-2008), iráni építész, aki hazájában, majd Kaliforniában is sikeres pályát futott be, mint felhőkarcoló-specialista. „Életútjának felén” azonban új értelmet keresett az életének, szakmai tudásának, és nekiindult az arab sivatagnak. Emberszeretete vezérelte: „Hogyan csináljunk a háborúból békét, hogyan építsünk a rombolás helyett? A háború alapvető építő anyagai − homokzsák és szögesdrót – (sajnos) mindenütt a világon elérhetőek. Föld is van mindenütt a talpunk alatt… Hogyan lehetne ezekből az anyagokból bárki által egyszerűen felépíthető, mégis tartós otthont létrehozni?” Fizikai és szellemi utazása során álmodta meg ezt az építési módszert, amely ötvözi a tradicionális, évezredes technikákat a legújabb módszerekkel, anyagokkal. 1986-ban megalapította a California Institute of Earth Art and Architecture (Föld Művészet és Építészet Kaliforniai Intézete).

Antalffy Yvette (A.Y.): Idén egy komplex projektbe fogtatok bele. Milyen címet adtatok neki, és mi a lényege ennek a projektnek? Kik segítik a munkátokat és milyen módon?

Kovács Mónika – Fekete Zoltán (K.M.-F.Z.): Búbos Ökoház Projektnek neveztük el azt a tervünket, hogy olyan ökoházat hozzunk létre, amely bemutatja a szupervályog-technológiának, illetve a hazai éghajlatra és kultúrába adaptált változatának az előnyeit és lehetőségeit. 

A magyarított szupervályogot zsákvályognak neveztük el. 

A Búbosház Projekt azonban nemcsak egy hazánkban még új építési technológia meghonosításáról szól. A Búbosházak – egy nádtetős présház (Ördögkerék Búbosház), és egy élőtetős dombház (Nautilus Búbosház) – tervezésekor összegyűjtöttük és a gyakorlatba ültettük mindazt a szemléletet, tudást és ötletet, amivel az elmúlt évek során megismerkedtünk, és amelyeket a saját ötleteinkkel kombináltunk, továbbfejlesztettünk. 
A Búbosház Projekt tehát egy tudásbázis, amely segítségével egy otthon széppé és fenntarthatóvá varázsolható. Mindezt úgy, hogy a lehetőségekhez képest a felépítés és fenntartás költségeit is minimalizáljuk. 
Ma − kis hazánkban − ugyanis egy ökoház megépítése többnyire amolyan „úri huncutság”, sajnos alig néhányan engedhetik meg maguknak ezt a „luxust”. (Ugyanis az ökoház megnevezés többnyire hatalmas bevitt energiával és bekerülési költséggel felépített, agyongépesített passzívházakat takar.) Pontosan ennek érzékeltetésére „passzív passzívháznak” neveztük el az általunk tervezett illetve megálmodott alacsony energiaigényű, a gépesítés kerülésével megvalósuló otthonokat.

Búbos Ökoházak látványterve (Terv: Mújdricza Péter & SzuperMA)

A „Búbosprojekt” másik fontos üzenete Khalili hitvallásán alapul: mind a szupervályog-technológiát, mind a beépített ötletek többségét bárki megtanulhatja, otthon saját kezűleg kivitelezheti.  Mi ugyanis elsősorban az okos tervezésben hiszünk, és nem a bonyolult technológiában és a drága gyári termékekben. 
Ötleteinket nem a barkácsáruházak katalógusaiból, hanem a természettől lessük el, aki a legfantáziadúsabb, legügyesebb tervező és építő, és egyben a legelőrelátóbb is, hiszen odafigyel a jövendő gyermekei egészségére is, nem csak a ma élők boldogulására. Ezért is lett a mottója a terveinknek, hogy „Többet ésszel, mint pénzzel!” 
A Búbosház Projekt ugyanakkor nemcsak tudásunk legjava, hanem egyfajta, a környezettudatos életforma irányába mutató iránytű is, amelynek fontos része a józan paraszti ész, de legalább ilyen fontos része a tiszta szív és szándékok, azaz a tudatos szemlélet és az élethez való felelős hozzáállás.

Búbos Ördögkerék présház és Nautilus dombház (Terv: Mújdricza Péter & SzuperMA)

    
A „szupervályogos” küldetésünk során rengeteg emberrel megismerkedtünk, sokan segítettek tudással, munkával, pénzbeli vagy tárgyi adománnyal és a szupervályog hírének a megosztásával. Hálásak vagyunk nekik! Akit személy szerint kiemelnénk, az Mújdricza Péter építész barátunk, aki a rögös út és a szűkös források ellenére is kitart, és töretlenül bízik a sikerünkben, és akit nem csüggeszt, hogyha lassabban haladunk, és talán csak évek múlva látjuk majd az elkészült „műveket”. Mert nemcsak a cél fontos, hanem az oda vezető út is, amely sok-sok inspiráló eszmecserével és kétkezi munkával, kreatív kiállításokkal, rendezvényekkel tarkított. Péternek és Pintér Ágnes statikus barátunk közreműködésének köszönhetjük a Búbosházas terveink végső formába és gyönyörű rajzokba öntését, és a jogerős építési engedélyek elnyerését. A megvalósítás már csak idő, energia és források kérdése. Utóbbit crowdfunding, azaz közösségi támogatás keretében szeretnénk megvalósítani, melyet terveink szerint nyár elején indítunk.

Búbosház kiállítás, Héreg Pásztorház, 2015.
Előtérben az Ördögkerék Ház makettje. (Fotó: SzuperMA)

Végül, miért is Búbos? Mert a gömbölyded formavilágnak és a föld (vályog) kiváló hőtároló képességének köszönhetően a házaink olyanok lesznek, mint egy-egy jó meleg óriáskemence. (Természetesen csak télen, mert a nyári hőségben kellemesen hűvösek lesznek!)

A.Y.: A Gyakorlati utópiák  konferencián  a Föld – föld (nagy és kisbetűvel az elején), a tudati fejlődés,  az egészségesebb és minőségi élet, a szupervályog, más néven földzsák-technológia, a Búbosházak, a permakultúra, és mindezek oktatása mentén határoztátok meg önmagatokat és tevékenységeteket. Ezekre kérdeznék rá sorban. Kezdjük a Föld-föld-del - nagy- és kisbetűvel írva! 

K.M.-F.Z.: Porból vétettünk… A föld mindenek kezdete és vége. Nem véletlenül nevezzük anyaföldnek. Életet ad és táplál: megmunkáljunk, hogy élelmet termeljünk, házat építsünk, edényeket formázzunk. Az agyag belesimul a tenyerünkbe − engedelmes alkotóelem, ahogy Rúmí, perzsa költő és filozófus mondaná −, és ha harmóniában vagyunk magunkkal és a környező univerzummal, megformálódik maga a csoda: egy zöld fa, egy óvó hajlék vagy egy gyönyörű kerámia. A mai ember egyik fontos leckéje, és EGÉSZségének kulcsa, hogy vissza tud-e találni a földdel való bensőséges kapcsolathoz: legyen az gondoskodó kertészkedés, a föld kétkezi megmunkálása – agyagozás, földépítés, vagy egyszerűen csak egy mezítlábas séta a harmatos reggeli fűben…
Föld nagybetűvel…? A Gaia-elmélet szerint a Föld egyetlen hatalmas, élő organizmus, amely a többi élőlényhez hasonlóan egyensúlyra (homeosztázisra) törekszik. A föld kisbetűvel, azaz a talaj a Föld bőre. (Ezért sem szánt a permakultúrás szemlélettel, azaz a természettel összhangban munkálkodó földműves. Nem nyúzza le a Föld védelmező kültakaróját, inkább melengeti: betakarja, mulcsozza, hogy kertjének talaja is olyan gazdag és élő legyen, mint egy jó vastag, humuszban gazdag erdei talaj.) És el is jutottunk az egészhez: mindaz az élő és élettelen, amely körülvesz bennünket, egy és oszthatatlan egység. Minden, amivel a Földnek ártunk, az egészre, így ránk − az egész részeire − is visszahat. Ha ezt a hozzáállást az élet minden területére, így az építészetre is kiterjesztjük, az valóban ÉP-ítő építészet lesz. 
 

Szupervályog tapasztás közben (Fotó: SzuperMA)

A föld tehát a mi alapvető építőanyagunk. „Kéznél van” mindenhol, így helyben való kitermelésével jelentősen lecsökkenthetjük az építőanyag  gyártásából és szállításából származó bevitt energiát. Ugyanakkor a föld (vályog) építésfizikai és építésbiológiai előnyei közismertek. Sőt! Nemcsak földből építünk, de ha csak lehet, a föld alá is bújunk az épületünkkel. A földdel takart, élőtetős dombházaknak számos előnye van (ezeket részletesen bemutatjuk a honlapunkon: www.szupervalyog.com/dombhaz). Amit kiemelnénk, hogy véleményünk szerint a legideálisabb építési forma a fenntarthatóság szempontjából, például ez esetben duplán kihasználjuk a föld kiváló hőtároló tulajdonságait, azaz nemcsak a házunk falában, hanem azon kívül is). Egyben a dombház a legadaptívabb építési forma a klímaváltozás kihívásaival szemben (lásd szélsőséges időjárás, hőség, viharok stb.) is.

Pinnacle House − díjnyertes, élőtetős, fenntarthatósági szempontok alapján épített dombház, Lyme, New Hampshire. Tervezte és építette: Don Metz, 1971. (Fotó: www.niftyhomestead.com/blog/earth-sheltered-homes)

A.Y.: Hogyan kapcsolódik ide a tudati fejlődés?

K.M.-F.Z.: Véleményünk szerint ez az alapja mindennek. Jelenlegi problémáink gyökere – kis hazánkban és a nagyvilágban is – ebben keresendő: azaz a felelősség, az odafigyelés és együttérzés, az ön- és emberismeret, a természet és minden földlakója (a legparányibb élőlényeitől kezdve a hatalmas, évszázados fákig) iránti tisztelet és alázat hiányában. Az ember rendeltetése nem a Föld és teremtményeinek az uralása, hanem éppen ellenkezőleg: a megbecsülése és a megóvása ennek a páratlan csodának! A tudat(osság)unk fejlesztése az egyetlen eszköz, amely kivezethet minket a jelenlegi hármas – társadalmi, környezeti és gazdasági − válságból. Minden más próbálkozás csak tüneti kezelés, és elodázza – sőt! − szabotálja a gyógyulást. 
Ezt a hozzáállásunkat igyekeztünk a Búbosház Projektben is átadni. 

A.Y.: Egészségesebb és minőségi élet?

K.M.-F.Z.: Hatalmas téma, és szervesen kapcsolódik az előző két – föld és tudatosság – témához is, de maradjunk most az építéssel kapcsolatos vonatkozásainál. „Ép testben, ép lélek”, és fordítva. Ez nemcsak az egészséges táplálkozásra és életmódra vonatkozik, hanem a hajlékunkra is. A ház, amelyben élünk, a harmadik bőrünk (ahogy a ruhánk a második), anyag- és energiacserét folytatunk, kommunikálunk rajta keresztül a külvilággal. Az otthonunk – testi, lelki és szellemi – EGÉSZsége közvetlenül is hat a saját és a környezetünk egészségére is. Ennek felismerése, és betegtő épületek (lásd pl. beteg ház szindróma) helyett ÉP-ítő otthonok létrehozása ugyanolyan fontos téma, mint az egészséges táplálkozás vagy a környezetvédelem. Mégsem kap elég figyelmet. Egyik küldetésünk, hogy ezt a hiányt pótoljuk: előadásainkban népszerűsítjük, és a honlapunkon is külön oldalt szántunk ennek a témának Gyógyító ÉP-ítészet címmel. A Búbosházak tervezésénél természetesen ezeket a szempontokat is figyelembe vettük, ami nem könnyű, hiszen egy komplex kompromisszumrendszernek kell megfelelnünk, amikor összehangoljuk az egészség, fenntarthatóság, egyszerűség, valamint a technikai feltételek, szabályok, elvárások és az árfekvés – sokszor egymásnak ellentmondó – kívánalmait. 

Szupervályog hangulat − Cal-Earth Öko-Dóm, az első szupervályog prototípus ház (Fotó: www.calearth.org)

A.Y.:  Szupervályog, zsákvályog és Búbosház?

K.M.-F.Z.: A Búbos Ökoház Projekt céljairól már szóltunk az imént. Így arról szólnánk pár szóban, hogy mi is a szupervályog és a zsákvályog. A szupervályog-technológia dióhéjban a következő: A helyben kiásott, szükség esetén stabilizáló anyaggal (pl. mész, cement stb.) kevert földet a leendő fal helyén körszövött polipropilén (közismert nevén homok- vagy lisztes-) zsákokba, vagy a zsákok alapanyagául szolgáló, még elvágatlan, hosszú polipropilén tömlőkbe töltjük. Az így lefektetett földzsák „hurkát” a hagyományos vályogépítéshez hasonlóan döngöljük. Az egymás tetejére rétegezett földzsák „hurkák” közé szögesdrót erősítést teszünk, amely összetartja a sorokat, és növeli a szerkezet szakítószilárdságát. A földdel töltött zsákokból vagy tömlőkből ívelt vagy egyenes falakat, boltozatokat, kupolákat formálunk. A földzsák sorokból kialakított szerkezet – különösen, ha az épület tervezésénél kihasználjuk az ívelt formák (boltív, kupola) statikai előnyeit – lehetővé teszi, hogy stabil és tartós, a környezeti katasztrófáknak és a klímaváltozás kihívásainak (szélsőséges időjárás, árvíz, szélvihar, földrengés, tűzvész) ellenálló, változatos építési formákat hozhassunk létre földből, egyszerű és fenntartható módon. 

Szupervályog-építés (Fotó: SzuperMA)

A zsákvályog esetében kiegészítettük a technológiát azokkal az elemekkel, és tervezési irányvonalakkal, amelyek a mi éghajlatunkon kívánatosak, lásd tető, hőszigetelés, kompaktabb, energetikailag előnyösebb házstruktúra, megújuló fűtésrendszer stb. A szupervályog formavilága esztétikailag nagyon sokféle megjelenést tesz lehetővé, mivel a jelenleg megszokott egyenes falak mellett ezzel a technológiával alakíthatunk ki ívelt falakat a legegyszerűbben és a legköltségkímélőbben. El is engedhetjük a fantáziánkat, de vissza is nyúlhatunk a magyar népi építészet hagyományaihoz, akár egészen a jurtaformáig. Az élőtetős Nautilus dombház az előbbire, azaz a formabontóbb kialakításra, a nádtetős Ördögkerék Búbosház az utóbbira, azaz a magyar ízlésünknek megszokottabb külső formára mutat szupervályog-alternatívát. A fotón látható látványterv, amelyet egyelőre Midi-Dómnak neveztünk el, mivel a prototípus Öko-Dóm „magyarított” és kissé nagyobb méretű változata, formavilágában illeszkedik a hagyományos magyar építészeti kultúrába, szerkezetében pedig a hazai klímába. Bár a „konvencionális” külső ugyancsak egy „búbos” szerkezetet rejt.

Midi-Dóm, a magyar éghajlatra és építészeti kultúrába adaptált szupervályog Öko-Dóm látványterve (Terv: SzuperMa, látványterv: Válóczy Balázs)

Maga a zsákvályog elnevezés arra is utal, hogy a reményeink szerint újraéledő hazai kendergyártás a jövőben lehetővé teszi, hogy azokban az esetekben, ahol nincs kifejezetten szükség a polipropilén tömlő extra védelmi funkcióira, a műanyagot lecserélhessük természetes alapanyagú, hazai készítésű kendertömlőre.

Fontos megjegyezni, hogy a Búbosház Projekt egy évek óta ÉP-ülő történet. Azért is az újabb játék az „ép” szóval, mert, ahogy haladunk előre a célok megfogalmazásával, a tervezéssel, a háttérmunkák előkészítésével, aminek nem kis része magának a szupervályog-szemléletnek a bemutatása, hírének terjesztése, úgy kerekedik, tökéletesedik az egész rendszer. Szinte azt is mondhatnánk, hogy a majdan megépülő Búbosházak valójában csak amolyan pozitív mellékhatásai lesznek az egész folyamatnak, és sokkal fontosabb az a szemlélet és tudás, amit az egész „szupervályog-küldetés” képvisel. 

Talán mindabból, amiről az előbbiekben beszélgettünk, kiderül, miért is. Nem lebecsülendő persze a kézzel fogható végeredmény sem: az a bizsergető érzés, amely eltölt, amikor bemegyünk egy elkészült szupervályog-házba, és megállunk a kupola közepében, felnézünk az égre a tetőablakon keresztül, vagy éppen belefelejtkezünk az üvegbevilágítókon bejutó napsugarak fény- és árnyjátékába, miközben szinte sugározzák felénk a vályogfalak a kellemes klímát és a beéljük épített szeretetenergiát is. A megépült otthon felett érzett elégedettségünket azonban megelőzi, de tovább is emeli az elkészült munka építésnek  a „verejtéke” és az öröme is. Mert a fentiek tükrében szupervályoggal építeni felszabadító játék (egyben felelős társasjáték is, ahogy Mújdricza Péter barátunk mondaná), felemelő és inspiráló, közös alkotómunka, közösségépítő elfoglaltság és egyfajta meditáció, letisztult figyelem is.  

Előny a hátrányban, hogy az idő- és forráshiány miatt többévesre nyúló projektnek van ideje kiforrni, csiszolódni, és lehetőség van arra is, hogy az útközben érkező felismeréseket, újabb ötleteket is be tudjuk építeni a tervekbe. 

A legújabb ilyen ajándék az univerzum végtelen tudásbázisából az az új, passzív, azaz nem gépesítésen alapuló földfűtés-rendszer, amellyel ideális esetben elérhető, hogy egyáltalán ne kelljen fűtenünk a leghidegebb téli napokon sem! Hihetetlen, igaz? Reméljük, a nyáron lesz lehetőségünk egy kis mintaépítményt készíteni ezzel a technikával. Már a nevét is kitaláltuk: Búbos Teveház, ami két szempontból is találó elnevezés. De erről majd legközelebb…

A.Y.: Sokaknak ismeretlen lehet a furcsa hangzású „permakultúra” kifejezés. Mi ez tulajdonképpen?

K.M.-F.Z.: A permakultúra egy életszemlélet, egyben egy gondolkodási keretrendszer, amiben ez élet minden területét megtaláljuk: a kultúrától és oktatástól kezdve a technológián, gazdaságon és pénzrendszereken át egészen az ökoépítészetig, amely a permakultúrás életér tervezés egyik alapeleme. Mit is jelent ez a fogalom? A szó maga a permanent agriculture, azaz önfenntartó, fennmaradó gazdálkodás kifejezésből ered. A természettel összhangban, az élővilág együttműködését használó ökológiai gazdálkodást takar. Bill Mollison, a permakultúra megalkotója azonban tágabb értelemben alkalmazza a fogalmat: „A permakultúra egy fenntartható emberi környezetet teremtő tervezési rendszer.” Baji Béla, a hazai permakultúra „atyja” így összegzi a permakultúra lényegét: 1) Természetszerű életmód a természet védelmével; 2) Élő emberi közösségek; 3) Egy globális megoldás a környezeti problémákra. 

A permakultúra „virága” – a tervezési rendszer alapelemei (Rajz: www.permacultureprinciples.com)

A részleteket illetően akár a mi weboldalunkon, akár a szakirodalomban bőségesen lehet információkat találni a permakultúráról. A Búbosház Projekt számos permakultúrás etikai elvet, tervezési irányvonalat és praktikus ötletet foglal magában, leírása letölthető a honlapunkról.  Egy-két fogalmat azért hadd említsünk meg a teljesség igénye nélkül, hogy milyen szempontok mentén is tervezünk „permakultúrás szemmel”: A kiválasztandó telek és a ház fekvése, tájolása, a kulcsvonal szerepe, az épülete formája, struktúrája, rendeltetési célja, passzív, megújuló energiák, a helyiségek elrendezése, kapcsolata, „több legyet egy csapásra” funkciója, a teljes terület és élettér épített és természetes környezetének az elrendezése és a kapcsolata.

Permakultúrás „ehető” erdőkert: „magasan fejlett káosz”,
azaz a forma, szépség és funkció harmóniája (Fotó forrása: www.lilliehouse.blogspot.hu)

A.Y.: Az interjúnkat megelőző beszélgetésen szóba került ennek az általatok képviselt életformának − úgy a gyerekek, mint a felnőttek − oktatásába való beépítése is. Hogyan képzelitek el ezt megvalósítani?

K.M.-F.Z.: A minap éppen beszélgettünk, mit lehetne tenni, hogy az emberek felébredjenek és cselekedni kezdjenek, mert szerintünk a jelenlegi állapotok kis hazánkban, de határainkon túl is (fenn)tarthatatlanok. Akkor fogalmaztuk meg magunknak azt az alapelvet, amit a számunkra egyik legfontosabb „szakirodalom”, az Izmael-trilógia szerzője, Daniel Quinn is döntőnek tekint. A dolog egyszerű is, meg nem is: Ne tanítsuk tovább azt a „történetet”, amit a jelenlegi „civilizált” (Izmael által „elvevőnek” nevezett) kultúránk tanít a gyermekeinek. Ne tanítsuk tovább sem az iskolában, sem a saját életünk példájával. Úgy képzeljük tehát el, hogy felkutatjuk, felismerjük, hogy mik is ezek a „veszélyes tanok” (akinek nincsen ötlete, Izmael és számos más gondolkodó ember segíthet :-). 

Ezzel máris megtettük az első fontos lépést. Ha nem adjuk tovább tudatosan vagy tudattalanul ezeket a káros mintákat a gyermekeinknek, megtettük a következőt. Ha megszabadulunk a hátráltató meggyőződéseinktől, és az iskolában és az élet más területein is a tudatosság, a valódi élet- és kapcsolati készségek kapnak hangsúlyt a felesleges információtömeg helyett, akkor egyetlen generáció alatt gyökeres változást érhetünk, ahelyett, hogy az időnket és a forrásainkat pótcselekvésekbe, működésképtelen programokba, látszatmegoldásokba öljük. 

„A világot nem régi szemléletű emberek fogják megmenteni új programokkal. Ha a világ megmenekül, új szemléletű emberek fogják megmenteni − programok nélkül.” Ez Izmael egyik fő üzenete. 

És itt jön a képbe, hogy sajnos a fenti alapelvek átadására a jelenlegi iskolarendszer nem alkalmas, és ami a legnagyobb baj, hogy nincs is a döntéshozók részéről szándék erre. Hosszú lenne belemenni, hogy miért. De ajánljuk Daniel Quinn „Az iskoláztatás rejtett programja” című írását is ez ügyben. (Link a cikkhez és egyéb információ a témában: www.szupervalyog.com/summerhill). Inkább koncentráljunk a dolog pozitív részére: a kulcs úgyis a mi kezünkben van, azaz a fejlődésen egyénenként kell átmennünk. Amint ez megtörténik, és meglesz a kritikus tömeg, magától megváltozik minden.  Azaz nem magától, hanem tőlünk, tudatos egyénektől. 
 

A mai iskola (Fotó forrása: internet)

Éppen a minap láttunk egy kedves animációs kisfilmet arról, hogy hogyan töri meg az egyéniségeket a modern társadalom. Alike (egyforma/egyformán) a címe, linkjét feltettük a honlapunkra: www.szupervalyog.com/film-ebredezoknek.

A másik név, akit kiemelnénk az oktatás témában az értékes üzenetet hordozó emberek hosszú sorából, az Alexander Sutherland Neill. A világ egyik legjobban működő – valóban demokratikus − iskoláját hozta létre Summerhill néven Skóciában 1921-ben! Jóval előtte járt a korának, és életműve messze túlmutat az iskolarendszeren: Az alapok, amelyeket lefektetett, felnőtt közösségek, országok működéséhez mutathatnak irányvonalat. Aki elolvassa a könyvét, megérti, miért is működhet például a feltétel nélküli alapjövedelem bárhol a világon, amit sokan el sem tudnak képzelni. Hasonló kiváló példa a Vlagyimir Megre Anasztázia sorozatából megismerhető Orosz Életiskola. 
Mi személy szerint azt tudjuk ehhez a folyamathoz hozzátenni, hogy igyekszünk beépíteni a saját életünkbe az ÉP-ítő szemléletet és tudást, illetve megosztani azt másokkal a honlapunkon, rendezvényeinken, tanfolyamainkon, könyveinkben. 

A.Y.: Önmeghatározásotok  mosolyra derítő: „műkedvelő kőművelők”. Ahogy hallom, az önképzés során szó szerint „profi kőművelőkké” lesztek rövidesen. Mit is tanultok mostanában?

F.Z.: Így igaz, februárban sok-sok év után újra beültünk az iskolapadba, és kőműves tanoncokká váltunk. A valódi célunk az, hogy hivatalosan is legyen jogosultságunk megépíteni a saját, és egyben bemutató célra készülő házainkat. Kicsit fájó ugyan végignézni, sőt be is biflázni a modern építőiparnak azokat az anyagait és módszereit, amelyeket éppen hogy kerülni szeretnénk, de a résztvevők felét mi „hoztuk” erre a másfél éves esti képzésre, így eléggé formabontó osztály lettünk. Talán sikerül átadni valamit a szemléletünkből ott is. Hosszú távon viszont az a törekvésünk, hogy a jövőben nálunk is működjön az a gyakorlat, amire már van példa, többek között az USA-ban, hogy bizonyos keretek között az emberek építhessenek saját maguknak. Owner builder code (tulajdonos építők szabályozása), így nevezik ezt az építésjogi kategóriát… 

 

Szupervályog-tanfolyam, Bócsa, 2011 (Fotó: SzuperMA)

Megint csak visszakanyarodtunk Khalili hitvallásához, hogy az emberek képesek építeni, gyógyítani, és az élet összes területén a saját kezükbe venni a sorsukat, az önrendelkezésüket, amely ma teljesen gúzsba van kötve. Jól működő közösségekben például szabály- és törvényhegyekre sem lenne szükség. Ez ma még csak utópia, de talán nem is olyan távoli…, ahogy Mónika hamarosan megjelenő regényében is megírta. 

K.M. Hát igen, ha már ide kanyarodtunk, hogy mit is csinálunk mostanában. Én egy régi álmomat váltottam valóra az elmúlt hónapokban. Mindig is szerettem írni, és végre nem csak szakmai dolgokat, hanem egy igazi regényt is megírtam. Valójában egy ökoutópia-sorozatot, ahogy a Zoli utalt rá. Egy olyan képzeletbeli faluról, ahol az emberek már nemcsak vágynak egy boldog és élhető életformára, de meg is valósították. Megértek rá. Mi még sajnos nem, és amikor pár éve saját magunk is egy ilyen falualapításról álmodoztunk, sokszor mondogattam, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy Nagy Ökofalu Könyvünk, amiben csak fellapozzuk a megfelelő fejezetet, hogy hogyan is csináljuk. Nemcsak a praktikus dolgokat, hanem egyáltalán az egészet, hogy mint közösség is jól működjünk. Mert a java ezen áll vagy bukik. Ökofalu alapító és szupervályogos tapasztalataink, elgondolásaink, ötleteink inspirálták a könyvet, ami köré egy történetet szőttem, hogy a mondanivaló olvasmányos és kézzelfogható legyen. Meg is lódult a fantáziám, így aztán kissé lavírozok a sci-fi és a valóság határán, de csak annyira, hogy nagyon is elképzelhető és megvalósítható legyen ez a falu. Akár itt és most. Ez egy nagyon kreatív és élvezetes dolog, mármint az írás, ahogy megformálódik az ember fejében az ötlet, felépül a színpad, azaz a helyszín, életre kelnek a szereplők, és felbukkan a bonyodalom, ami körül kanyarog a történet; előbb csak forrás, majd patak, és a végén egy ötkötetes regényfolyam, aminek az első könyve fog hamarosan megjelenni. Már alig várom, hogy a kezembe vegyem a nyomdából frissen érkező, oly régóta formálódó könyvet! Ahogy azt is, hogy az én „seholhelyem” (ezt jelenti az utópia szó) valóra váljon, és „jóhellyé” váljon! Mert ez az utópia szó másik jelentése… Hiszünk benne, hogy meg fog valósulni, hiszen zárszónak is ide illik kedvenc mondásunk: 

„Az idő nekünk dolgozik, és univerzum velünk van!”

A magyar szupervályog „ szülei”, Gárdony, 2012. 

(Fotó: SzuperMA)

Dr. Kovács Mónika Szellemi szabadfoglalkozású, „tanító-gyógyító-építőnek” vallja magát.Pszichiáter szakorvosként, egyetemi adjunktusi beosztásban a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében dolgozott 2010-ig Kopp Mária professzorasszony „szárnyai alatt”, akit egyik példaképének is tekint. Fő szakterületei a stressz- és stresszkezelés, kommunikáció és önismeret, illetve az egészségfejlesztés és életminőség-kutatás voltak. Doktori fokozatát klinikai orvostudományokból, a pszicho-neuro-immunológia, az allergiás betegségek és a pszichiátria zavarok összefüggései témában szerezte meg 2003-ban, majd a fenti témakörökben maga is PhD témavezető lett. Egyetemi munkakörétől saját elhatározásból vált meg, mert új utakat és kihívásokat keresett, és több időt szeretett volna az írásnak is szentelni. Így talált rá a szupervályogra (vagyis talált rá a szupervályog). 2010 őszén a Cal-Earth Intézet (California Institute of Earth Art and Architecture) ösztöndíjasaként elsajátította a szupervályog építési módszert. S hazaérkezve elindította a technológia hazai adaptálását, továbbfejlesztését és bevezetését. 

Fekete Zoltán Szerviztechnikus, „technikai polihisztor”. Kábel TV szakemberből lett számítógépes irodatechnikus, majd hangmester, energetikai tanácsadó és önfejlesztő „tudatkutató”.Az utóbbi időben pedig a szupervályog-technológia hazai bevezetésével, adaptálásával foglalkozik, különös tekintettel az építési rendszerrel kapcsolatos műszaki kérdésekre, a magyarított zsákvályog-technológiába bevitt technikai újításokra. A hangok világában járatos szemmel meglátta a szupervályog-technológiában azokat az akusztikai lehetőségeket, jótékony jellemzőket, amelyek a mai lakóterek és épületek esetében a legtöbbször hiányoznak. A Gyógyító ÉP-ítészet területén belül számára kiemelt téma tehát az egészséges hangkörnyezet, az elektroszmog csökkentése, amelyek elhanyagolása komoly testi és lelki egészségkárosító, életminőség rontó tényező.Számos folyóiratcikk, interjú, előadás született azóta a szupervályog, illetve a permakultúra témában.

Mónika és Zoltán megalapították a SzuperMA – Szupervályog & Permakultúra Műhelyt, kidolgozták a szupervályog oktatás alapprogramját, ismertető és szakmai anyagait, és számos elméleti és gyakorlati tanfolyamot szerveztek és tartottak nemcsak a szupervályog-építés, de a hozzá kapcsolódó permakultúra, környezettudatosság és önellátás témában is. 2012-ben jelent meg „A szupervályog-építés alapjai − Tervezzünk és építsünk a természettel!” c. könyvük, amely a technológia fortélyait tartalmazza, és az építési tanfolyamok tananyagaként is szolgál.

Andrea barátnőm lábtörlője

A TÉR-Y-TŐ blogom alcímére találtam rá ma Andrea barátnőm lábtörlőjén.